Távközlési Klub

 

1976 októberében Gál József megszervezte az első Távközlési Klub rendezvényt. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, vezetőségek váltották egymást a Távközlési Szakosztályban, de - egy rövid időszaktól eltekintve - a Távközlési Klub folyamatosan megrendezésre kerül összehozva a szakma képviselőit. Helyszínt és alkalmat biztosít szakmai eszmecserére, kapcsolatépítésre klubszerű estjein, melyek az elmúlt években már megszokott módon (december, június, július és augusztus kivételével) minden hónap negyedik csütörtökén 18-20h-ig kerülnek megrendezésre. 2008 óta a közösségi média térhódításával már saját Facebook-csoport és Twitter-csatorna segít a rendezvény meghirdetésében és szolgálja a hallgatóság naprakész informálását. A BME-VIK fotókörével, a SPOT-al való együttműködésünk eredményeként hónapról hónapra figyelemmel kísérhetik az érdeklődők klubestjeink főbb megörökített momentumait a SPOT weblapján!

Célkitűzésünk továbbra sem változott: összehozni a magyarországi távközlési szakma képviselőit, közösséget építeni: egy olyan érdeklődő közösséget, ahol az szakma nagyjain kívül egyre jelentősebb mértékben képviseltetik magukat a frissen végzett mérnökök és az egyetemisták is!

Események

2018. május
2018.05.24. 18:00 - 2018.05.24. 20:00
2018. április
2018.04.26. 18:00
2018. március
2018.03.22. 18:00
2018. február
2018.02.22. 18:00
2018. január
2018.01.25. 18:00
2017. november
2017.11.23. 18:00
2017. október
2017.10.26. 18:00
2017. szeptember
2017.09.28. 18:00
2017. május
2017.05.25. 18:00
2017. április
2017.04.27. 18:00
2017. március
2017.03.30. 18:00
2017. február
2017.02.23. 18:00
2017. január
2017.01.26. 18:00
2016. november
2016.11.24. 18:00
2016. október
2016.10.27. 18:00
2016. szeptember
2016.09.29. 17:45
2016. május
2016.05.26. 18:00
2016. április
2016.04.28. 18:00
2016.04.13. 9:00
2016. március
2016.03.24. 18:00
2016. február
2016.02.25. 18:00
2016. január
2016.01.28. 18:00
2015. november
2015.11.26. 18:00
2015. október
2015.10.29. 18:00
2015. szeptember
2015.09.24. 18:00
2015. május
2015.05.28. 18:20
2015.05.20. 9:50
2015. április
2015.04.30. 18:00
2015. március
2015.03.26. 18:00
2015. február
2015.02.26. 18:00
2015. január
2015.01.29. 18:00
2014. november
2014.11.27. 18:00
2014. október
2014.10.30. 18:00
2014. szeptember
2014.09.25. 18:00
2014. május
2014.05.22. 18:00
2014. április
2014.04.24. 18:00
2014. március
2014.03.27. 18:00
2014.03.27. 17:30
2014. február
2014.02.27. 18:00
2013. november
2013.11.28. 18:00

Legközelebbi események

Okos város – okos közigazgatás technológiák 2018.09.27. 9:00 - 2018.09.27. 16:00
HTE Infokom 2018 2018.11.07. 9:00 - 2018.11.09. 13:00