Vissza

A Távközlési Világnappal és az Internet Világnapjával kapcsolatostos megemlékezés és konferencia

A Csongrád Megyei Mérnöki Kamara és a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület közös szervezésében május 24-én szombaton ismét megrendezésre került a Távközlési Világnappal és az Internet Világnapjával kapcsolatoskapcsolatos megemlékezés és konferencia. Az ünnpség helyszíne az Informatikatörténeti Gyüjtemény, Szeged, Budapesti út 5.


A nemzetközi világnap jelmondata a távközlés szerepét hangsúlyozza a fenntartható fejlődés érdekében. Ha belegondolunk, a saját szakmánk technológiai fejlődése teszi lehetővé a legkülönbözőbb társadalmi-gazdasági folyamatok hatékony szervezését, az erőforrásokkal való egyre takarékosabb gazdálkodást.
 

A programon az alábbi szakmai előadások hangzottak el:

Dr. Bohus Mihály a HTE fennállásának 65 évét foglalta össze, több eseményt, érdekességet  említve a területi szervezet életéből, munkásságából. A HTE és Csongrád megyei szervezete tisztújításon ment át, fontos cél a fiatalok megnyerése, szakma jövőjével kapcsolatos pozitív kép népszerűsítése.

Gyürk István „A számítástechnika fejlődése Magyarországon a rendszerváltást megelőzően" című előadásában érdekesen elevenítette fel az informatika alkalmazásának kezdeti lépéseit,a technika változását. Hogyan fejlesztettek magyarországon számítógépeket, perifériákat akkor, amikor a fejlett technológia nem volt volt elérhető. Magyarországon a VIDEOTON, a KFKI, az NDK-ban a Roborton fejlesztett ügyesen korszerű gépeket. Ebben az időszakban jellemző volt a hardware dominancia a software felett, a relatíve nagy gépek korlátozott alkalmazásokra voltak képesek, lyukszalaggal, lyukkártyával, nagyméretű, de korlátozott tárkapacitással.                                                                                                           

Bancsics Ferenc a „Nemzeti Távközlési Gerinchálózat és ami mögötte van" című előadása tájékoztatást adott állami célokat szolgálók korszerű hálózat lehetőségének részleteiről. A különböző állami vállalatok és szervezetek  által működtetett távközlési hálózatok komoly kapacitásokkal és adottságokkal rendelkeznek, az összehangolt használatuk, továbbfejlesztésük alapvető követelmény. Az állami funkciók, célok ellátásához, a korlátozás nélküli internethozzáférés elérése érdekében az országos optikai hálózat eljuttatása szükséges valamennyi településre, illetva a kapacitások növelése szükséges.

Kecskeméti Tibor a „Mobil 4G napjainkban" című előadása rávilágított a Mobil technológia rendkívül gyors fejlődésére, néhány évvel ezelőtt a cél az LTE volt, ma már azonban a szolgáltatók a 4G hálózatok tervezésével foglalkoznak. A fejlődést az internet, a mobilitás igénye hajtja, mind az üzleti, mind a magán használat esetében.

Nagy érdeklődéssel hallgattuk Dr. Brockhauser Sándor előadását a szegedi Lézerközpontról. Az EU lézerkutatási programjában szereplő Csehországi és Bukaresti telephelyek már szinte készen vannak, a szegedivel lesz teljes program. A létesítmény építési kivitelezése elkezdődött, érdekes a rezgésmentes épület alap, a kutatást szolgáló igényes környezet kialakítása. A kutatást szolgáló technológia kifejlesztése, szállítása egy, a közeljövőben kiválasztandó szállítóval történik majd. Az egyetem, Szeged város szempontjából fontos létesítmény megvalósításába a helyi mérnökök bekapcsolódása már nem várható, azonban a későbbi működéshez szükséges mérnökcsapatba várják a szegedieket.                                           

Dr. Gingl Zoltán  első előadásában  szólt a  „A műszaki informatikai képzés fejlesztése az SZTE-n„ témáról. Érdeklődéssel hallgattuk, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kívánnak  fektetni a gyakorlati ismeretek megszerzésére, egyre jobban testközelben dolgozhassanak a diákok a gyakorlatban a műszerekkel, eszközökkel, egyre szélesebb körben biztosítható a diákok számára azok az eszköz és szakmai feltételek, hogy ötleteiket megvalósíthassák. Cél a diákok számára minnél mélyebb, hasznosítható gyakorlati ismeretek átadása.

Dr. Gingl Zoltán második előadása foglalkozott a „Hasznosíthatók a véletlenszerű zavarjelek? témakörrel. Miként segítenek a zavarjelek a hasznos jelek továbbításában, majd megjelenítésében, úgy hang, mind fény esetében.  

Dr. Kincses Zoltán a „Vezeték nélküli szenzor hálózatok" című előadásában ízelítőt kaptunk hogyan lehet könyen, vezérelni, szabályozni rendszereket olyan eszközökkel, ahol a rádiós átvitelt biztosító rész és különböző szenzorok egy eszközbe kerülnek kialakításra. Egyes elemek képesek megfelelő programozással hálózatvezérlési funkciók ellátására, így vezetékek kiépítése nélkül létrehozhatók és működtethetők hatósugáron belül érzékelős rendszerek.

Faragó László, az SzKV közelmúltban megvalósított „ITS utastájékoztató rendszer Szegeden„ projekt eredményeiről számolt be.  A villamos és trolybusz rendszer mintegy száz megállójába került változtatható tartalmú utastájékoztató tábla, megmutetva a következő négy érkező jármű érkezési idejét. A vonalak felújításával együtt létesült egy optikai rendszer, ami a járművekbe szerelt egységekkel, valamint a központi vezérlővel biztosítják a megjelenítendő információkat.               

A Mérnöki Kamarai változásokról adott tájékoztatót Kálmán Miklós a Kamara képviseletében. Elhangzott, hogy jelentős változásokat hozott az új szabályozás, a jogosultságok, a továbbképzések lebonyolítása , a kötelező továbbképzésben való részvétel témákban.

A program végén lehetőség nyílt az Informatikatörténeti Gyüjtemény legújabb darabjainak megtekintésére.

Az előadásokat élénk érdeklődés követte, sok kérdés és válasz színesítette az elhangzottakat.

Ismét bebizonyosodott, hogy jól megválasztott témákkal, kiváló előadókkal lehet és érdemes érdeklődésre számot tartó programot szervezni.  Találkozunk jövőre hasonló aktualitásokkal.

Kálmán Miklós

Legközelebbi események

Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.04.03. 9:00 - 2024.04.03. 10:00
26. Projektmenedzsment Fórum 2024.04.11. 9:00 - 2024.04.11. 17:00
HTE Közgyűlés 2024.05.30. 14:00 - 2024.05.30. 18:00