SAJTÓ KÖZLEMÉNY ”AZ ÉV PROJEKTMENEDZSERE” díjpályázat (2009) nyerteseiről
2009. november végén kilencedszer került kiírásra „ AZ ÉV PROJEKTMENEDZSERE” díj nyilvános pályázata. A 2010. január 25-i határidőig beérkezett, magas színvonalú pályázatok közül a Díjelőkészítő Bizottság javaslatára a PM Fórum Szervező Bizottsága, mint zsűri 2010. március 25-i ülésén döntött a díj 2009. évi győzteséről :
Az ÉV PROJEKTMENEDZSERE Mahler Gusztáv ügyfélszolgálati igazgató (Magyar Telekom Nyrt.) lett. Mahler Gusztáv „Optika projekt, a Magyar Telekom szélessávú internet fejlesztési programja” vezetőjeként pályázott a díjra.
A projekt feladata az új, szélessávú internet alapú szolgáltatások megtervezése, kialakítása és értékesítésének megszervezése, az ehhez szükséges hálózati és IT infrastruktúra kialakítása volt. A projekt komplexitását alapvetően az adta, hogy az új szolgáltatási portfólió kialakításában szinte minden nagyvállalati funkció résztvett. A projekt magába foglalta az alábbi feladatokat : optikai és kábel hálózat megtervezése és megépítése, az ehhez szükséges helyi hatósági engedélyek biztosítása, termékfejlesztés annak üzleti és IT oldali feladataival beleértve a számlázást, marketing-, kommunikációs-, értékesítési-, létesítési- és ügyfélszolgálati feladatok elvégzését, a folyamatok szabályozását, a szükséges jogi és szabályozói egyeztetéseket. Kiemelt feladat volt a pénzügyi mutatók kontrollja, a terv-tény számok nyomon követése és a hatékonyság biztosítása, megfelelés a pénzügyi és tulajdonosi elvárásoknak.
A projekt feladatai négy alprojektben kerültek megoldásra :
1. Termékfejlesztési és marketing alprojekt feladata volt az üzleti specifikációk meghatározása, az árazás és a termékek megfelelő marketing és kommunikációs támogatásának előkészítése (benne a fejlesztésben érintett városok polgármestereivel történő egyeztetés)
2. Technológiai alprojekt egyik legnagyobb kihívása a korszerű hálózati elemek beépítése a már meglévő eszközök közé, valamint a hálózat megtervezése és hatósági engedélyeztetése, kiépítése, eszközök beszerzése, illetve a szükséges IT fejlesztések megvalósításai volt.
3. Az értékesítési és ügyfélszolgálati alprojekt irányította az értékesítési- és ügyfélszolgálati folyamatok kialakítását, a személyes értékesítési feladatra történő ügynökhálózat kiépítését (telesales partnerekkel) és kiképzését, a jutalékrendszer kialakítását. A projektben részt vettek jogi és szabályozási szakértők is, feladatuk volt az általános szerződési feltételek kialakítása, a nagykereskedelmi szabályozással vagy a helyi árazással kapcsolatos kérdések előkészítése.
4. A létesítési alprojekt feladata az értékesített szolgáltatások bekapcsolása volt.
A feladatok jelentős része külső, alvállalkozó partnerek részvételével történt. A legfontosabb alvállalkozói kapcsolatok és számuk zárójelben: optikai hálózat tervezés és engedélyezés (30), szolgáltatás létesítés (50) értékesítés (5 telesales partner, 10 ernyődealer), IT fejlesztés (10). A projektnek szorosan együtt kellett működnie a Magyar Telekom új CRM és számlázó rendszerét fejlesztő un. CRM&Billing Konszolidációs projekttel is.
A Projekt Irányító Bizottsága a Magyar Telekom Management Committee (MC) volt, amely a vállalaton belüli legmagasabb döntést hozó fórum. Ennek elnöke a vállalat elnök-vezérigazgatója, tagjai pedig a vezérigazgató-helyettesek. A projekt közvetlenül nekik tartozott havi beszámolási kötelezettséggel. A projektvezetőhöz tartozott a négy alprojekt-vezető és a projekt pénzügyi kontroller is. Az alprojektekben és az alattuk létrehozott 18 munkacsoportban összesen 150 fő dolgozott. A projektvezető napi munkáját a 3 fős projektmenedzsment iroda támogatta, ahol külső tanácsadó is dolgozott.
A projekt beruházás nagysága 8,6 milliárd forint volt. A Magyar Telekom több mint 2000 munkavállalója és 105 külsős partnere és annak munkatársai voltak közvetlenül érintettek a projekt munkájában.
A projekt eredményeképpen kialakult, kiváló minőségű szélessávú internet szolgáltatásokat elérhetővé váltak 18 különböző településen, több mint 550 ezer háztartás számára. A projektszerű működés lezárásának fontos lépése volt, hogy a megalkotott folyamatok beépültek a vállalat mindennapi életébe.
A sikeres projektvezetői munkát a vállalat Top Stratégiai Vezető címmel jutalmazta. A projekt széles társadalmi jelentőségének megfelelően számottevő sajtóérdeklődés kísérte.
Mahler Gusztáv 37 éves közgazdász, MBA végzettséggel, az MT csoport hazai és külföldi vállalataiban dolgozva szerzett projektmenedzsment gyakorlatot (internet szolgáltatás, T-Mobil márka váltás, bolthálózat integráció, Szlovén Telekom tender). Szakmai tapasztalatait hazai és nemzetközi konferenciákon mutatta be.
A díjpályázat versenyének magas színvonalát mutatja, hogy a Szervező Bizottság két külön díjat is felajánlott :
Móra Krisztina, projektvezetőnek és szakértékesítőnek (IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt.) - kiemelkedő projektmenedzseri munkájáért, aki vállalati pénzügyi tervező- és kontrolling rendszer támogató projekteket vezetett sikeresen, köztük a Magyar Telekom Vállalati Szolgáltatások Üzletág tervező- és kontrolling rendszerét kialakító projektjét.
A projekt integrált tervező- és kontrolling rendszert hozott létre, ami biztosítja az üzleti tervezés és előrejelzés automatizálását úgy, hogy a manuális korrekciók lehetőségének is fenntartja,
automatizálja a tervezéshez kapcsolódó standard adatszolgáltatásokat és riportkészítéseket
A projektmenedzser három alprojektet (adatintegráció, rendszertervezés) irányított, melyben a Magyar Telekom 9 szervezeti egységének szakemberei vettek részt.
A projekt eredményeképpen kialakított rendszer az összes sikerkritériumot teljesítette. A projekt nem lépte túl az erőforrás és költségtervet. A projekt lezárását követő, felső vezetők körében a vevői elégedettséget vizsgáló kérdőív alapján, a projekt 10-es skálán 9.65 pontot kapott. A projektmenedzser 9,83-as minősítést kapott.
Móra Krisztina 39 éves közgazdász, programtervező matematikus, KPMG Akadémiai projektmenedzsment képzéssel és évenkénti vállalati PM továbbképzéssekkel. A pályázatban leírt projektet megelőzően 6 hasonló jelentőségű, meghatározó vállalatoknál vezetett projektek vezetésével szerzett jelentős tapasztalatokat. PMI PMBok és más projekt módszertanokat ismer és a vállalatánál alkalmazott módszertant rendszeresen használja. Projekt tapasztalatait szakmai konferenciákon ismertette.
Puskás Zoltán senior szakértőnek (Magyar Telekom Nyrt) kiemelkedő projektmenedzseri munkájáért, aki jelentős infokom szolgáltatási projekteket vezetett, köztük a Magyar Telekom Virtualoso szolgáltatás (alkalmazási szolgáltatás kis- és közepes vállalatok számára) bevezetési projektjét.
A projekt kis- és középvállalatok számára ASP szolgáltatáscsomag (irodai és az irodán kívüli környezetben is hasznos informatikai alkalmazásokkal interneten keresztül) kidolgozását oldotta meg. A projekt teljes termékfejlesztési folyamata magában foglalta a termék üzleti/marketing specifikációjától kezdve az architekturális, valamint a funkcionális tervezésen, az implementáción, a háttérfolyamatok kialakításán keresztül a termékbevezetés marketingjét és kommunikációját.
A vállalat csoport vezetése elismerte a projekt sikerességét. A projekt eredményeképpen megvalósult Virtualoso szolgáltatás az ITbusiness leadership award2009 díjat nyerte termékfejlesztés – nagyvállalati kategóriában.
Puskás Zoltán 43 éves gépészmérnök, MBA szakirányú menedzser. T-Mobil, Ericsson és Nokia vállalatnál vezetett hazai és nemzetközi belső projektben szerzett gyakorlatot. Rendszeres hazai és nemzetközi projektmenedzsment továbbképzésekkel fejlesztette PM ismereteit, ismerkedett meg többféle PM módszertannal. T-Mobile-nál „Az év Top Manager”-e díj nyertese 2003-ban.
A díj és a különdíjak átadására 2010. április 8-án kerül sor, a 13. Projektmenedzsment Fórum zárófogadásán 19:45-től a Hotel Thermalban a Margitszigeten. A zárófogadáson a sajtó képviselőit előzetes bejelentkezés (HTE Titkárság: info@hte.hu) alapján szeretettel várjuk!
Budapest, 2010. március 30.
Dr. Prónay Gábor
A díj zsűri elnöke