Vissza

A Szenior szakosztály szekszárdi látogatása a TARR kábeltelevízió cégnél

Szekszárd…. E helységnév hallatára elsőre szinte mindenkinek a bor jut az eszébe. A HTE Szenior szakosztály tagjainak azonban más is.


Azok a kollégák, akik anno még személyesen is részt vettek a kis-, nagyközösségi antennarendszerek, majd a kábeltelevíziózás további szakaszainak munkálataiban régóta figyelemmel kísértek egy szekszárdi vállalkozást, aki legyőzve minden kezdeti nehézséget, a modern idők színvonalát magába foglaló, a digitális technológia felhasználásával Szekszárdon egy kábeles multimédia szolgáltatású céget hozott létre. Az éves programunk összeállításánál úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk ezt a céget. A látogatás végrehajtásához megpályáztuk az utazáshoz szükséges támogatás összegét, melyet a HTE Vezetőségétől meg is kaptunk. Ez úton is mondunk köszönetet érte. A szokásos szervezés és egyeztetések után a látogatásra 2018.június 20-án, 15 aktív tagunk részvételével sor  is került. 

Gyönyörű napfényes időben két órás  kellemes buszutazás után de. 10 óra körül megérkeztünk a Tarr kft szekszárdi központjába, ahol minden egyes tagunkat Tarr János a cég tulajdonos-igazgatója  mint régi ismerős fogadott és igen szívélyes, vendégfogadói invitálás után megkezdte diavetítéssel egybekötött, rendkívül érdekes, elvi és gyakorlati tapasztalatokra épülő, szakmai előadását.  

De, ki is ez a cég?

A TARR Kft  egy, 100%-ban  magyar tulajdonú távközlési szolgáltató vállalkozás, aki a kábeles  televízió- és rádióműsor szétosztásával, telefon, mobil  és internetes szolgáltatásokkal foglalkozik.

A céget 1978-ban alapította id. Tarr János, amikor az még csak Szekszárd és Dombóvár részére biztosított kábeltelevíziós műsorszolgáltatást. Jelenlegi formájában 1990 óta működik, és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően ma már Magyarország ötödik legnagyobb ügyfélkörrel rendelkező, távközlési szolgáltatójává vált. A cég vezetését az alapító sajnálatos halálát követően - 2002 óta - fia, Tarr János végzi.

Kezdetben az un. soros-felfűzött előfizetői pontokból álló, majd 1990-től fokozatosan a korszerűbb csillagpontos hálózatokat építette ki koaxiális kábelek felhasználásával, majd a 90-es évek végén indult meg a kábeltelevíziós jelátvitel optikai gerinchálózati alapra helyezése. A cégnél először Szekszárdon, 1997-ben indult el az internet szolgáltatás, majd 2008-ban a telefonszolgáltatás került a cég portfoliójára, a digitális tv, majd később a HDTV szolgáltatás.

2010 januárjában megtörtént a zalaegerszegi központú Zelka Zrt. közel 35 000 előfizetőjének integrálása a Tarr Kft. hálózatába. Ma Zala-megyében  79 településen HFC technológiával kiépített hálózat üzemel.

A cég a Szekszárd és Zalaegerszeg közötti  10Gb/s adatforgalmat az MVM –tulajdonában lévő, optikai gerinchálózaton keresztül bonyolítja le. Egyéb helyeken az EON 10 kV-os légkábel oszlopsorán kerül sor  az optikai összeköttetésre.

A bevételek folyamatos fejlesztésekre fordításának eredményeképp a TARR kft  jelenleg 8 megyében több, mint 300 településen (Zala, Vas, Tolna, Somogy, Baranya, Bács-Kiskun és Fejér megyék területén) mintegy 110 000  TV, 85 000 Internet, és 50 000 telefonos ügyféllel rendelkezik Jelenleg a jelátviteli sebesség 10 - 500 Mbit/s között lehetséges. A cégnek közel 300 dolgozója van. A cég filozófiája az, hogy a folyamatos fejlesztések mellett gondoskodjon a különböző munkaterületeken dolgozó alkalmazottak továbbképzéséről, a kedvező munkakörülmények megteremtéséről, ez által a megteremtve azt az egészséges légkört, hogy mindenki magáénak érezze a cég feladatait és magánemberként hosszú távon  is tudja  a családi életét tervezni.

De vissza a szakmai bemutatáshoz.. Teljes hálózaton minden előfizető potenciális lehetőségként 170 db digitális, ebből 40 db HD és tradicionálisan még 38 analóg csatorna között választhat az igényeinek és a csomagokban meghirdetett lehetőségeknek megfelelően. A helyi tv száma 68 db A fejállomás tv jelforrásait  IP alapon kapják, MVM közvetítéssel, továbbá  kis részben közvetlen műholdról, full HD-s tv jeleket az MTVA székháztól. A teljes rendszeren belül 2 tv fejállomás van, egy Zalaegerszegen egy Szekszárdon. Mindkettő azonos csatorna kiosztással, adott esetben egymást helyettesítő funkciókkal. Eredményes az OTT szolgáltatás is, amely keretén belül jelenleg 22 000 regisztrált készülék üzemel. 

Magyarországon először a TARR Kft. szolgáltatási területén működik az új HBO GO on-line streaming szolgáltatás, ahol napi 24 órás megszakítás nélküli filmnézési lehetőséget kínál 1 Mbit/s PC, 700 Mbit/s mobil sebesség mellett.

A megyéket összekötő optikai kábeles gerinchálózat 10 Gbit-es redundáns, gyűrűs konfigurációban osztja szét a  fejállomás jeleit. A rendszerben 16 CMTS, a hálózatban ASR 9000 tip. szerviz routerek működnek. A szekszárdi  telephelyen működik a hálózatfelügyeleti központ, ahol a teljes hálózatra érvényesülő monitorozást végzik és a BIX statisztika alapján ellenőrizhető a hálózat reprezentációs pontjain a teljes napi, napszakonkénti és órára lebontott adatátviteli jelforgalom és hálózat kihasználtsági fok. A központot és a fejállomási  berendezéseket az előadás után a szekszárdi telephelyen megtekintettük, a tagjaink átlagon felüli érdeklődése mellett. A bejárást vezető kft alkalmazott kollégák nem győztek válaszolni a szakmai kérdéseink özönére és csak azt vettük észre, hogy már mennünk is kell a Máza-Szászváron telepített internet szétosztó kabinet megtekintésére. Közel fél órás buszút után megtekintettük azt a klimával ellátott, kültéri kabinetet, mely 1340 nm - 1470 nm-en oda-vissza internet átvitelre és 1550 nm-en EDFA beinzertálással tv jelek szolgáltatására alkalmas. Egy kabinet kb 20km-es körzetet lát el, a teljes  rendszerkiépítésben száma 14 db lesz.      

 A TARR rendszer folyamatos fejlesztése folyamatosan, jelenleg is folyik saját erős beruházás keretén belül a hagyományos lég-, nagyfeszültségű-,  ill. alépítményi technológia mellett. Csak egy adalék a rendhagyó kábelfektetésre A Duna túlparti, településeit többek között Kalocsát is elérő nagy sávszélességű,  30 Mbit/s optikai kábelvezetésére a Duna alatt kellett kábelt fektetni. A munkálatokat 2015-ben a ZOLMAT kft végezte holland fúrómester vezetésével. 6 méterrel a Duna fenékvízszintje alatt, a nyomvonalon rádió jel alapú helymeghatározással került sor a meder alatti munkálatokra, a fúrórudak végén elhelyezett fúrófejek működtetésére és a közel 750 m-es acélcső  szakasz lefektetésére. Az optikai kábelt acélcsőbe húzott műanyag védőcsőbe  húzták be.

A máza-szászvári, kültéri kabinet megtekintése után meglátogattuk a cég bonyhádi ügyfélszolgálati kirendeltségét, ahol tanúi lehettünk annak a magas színvonalú, udvarias ügyfélkezelésnek, amely kimondottan a kifogástalan partnerkezelésen alapult. Ugyan csak itt voltunk szemtanúi - ámuló meglepetésünkre – annak az  archív rádiókészülék gyűjteménynek, amelyeket az elmúlt 40 - 60 évvel ez előtt a hazai és külföldi gyárak termékei voltak. (voltak itt Siemens, VT, Sokol, Pacsirta stb rádiók ). Mondani sem kell, hogy milyen emóciót váltott ki ez az arzenál a régi időket átélt szakembereinkben, hiszen szinte mindenkit kötött valamilyen műszaki kapcsolat ezekhez a tárgyakhoz. Az emlékezés áradatát úgy kellett kényszerrel megszakítani, gyerünk, mert indul már a buszunk visszafelé.

 Az ügyfélszolgálat megtekintése után az egész társaság visszautazott a festői szekszárdi hegyek között vezető hegyi-erdei úton a szálkai horgásztó partjait érintve a Fritz-tanyához, ahol nagyon kellemes környezetben fogyaszthattuk el a TARR kft vendégeiként az est-ebédet és utána megnézhettük szakszerű bejárásvezetés mellett a tanyához szervesen hozzátartozó exkluzív pincerendszert is.

Ez úton mondunk köszönetet személy szerint Tarr János tulajdonos-igazgató Úrnak a részletes és szakszerű cégbemutatásért, valamint a feledhetetlen vendéglátásért.  

A társaság a profi buszsofőrünk segítségével  estére időben  szerencsésen megérkezett a reggeli elindulásunk helyszínére, ahol kellemes nyaralást kívánva elbúcsúztunk egymástól. Viszlát szeptemberben!

Szekszárd, 2018.06.20.

Varsányi János

Szenior szakosztály titkár

 

további fotók

 

 

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Naplózástól az Avatarokig - Adat és M.I. 2024.04.25. 15:00 - 2024.04.25. 18:00
EIVOK-47 2024.05.02. 8:00 - 2024.05.02. 15:00
Process mining-Számítástechnikai Szakosztály 2024.05.02. 14:00 - 2024.05.02. 15:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács