Hírek

A 2024. február 8-án tartott Elnökségi ülés témái

2024-03-11 08:48
A 2024. február 8-i Elnökségi ülésre tizennégy napirendi pontot tartalmazott a meghívó. Az első napirendi pontban a Főtitkár tömör tájékoztatást adott az oktatási pilot program állásáról. A második napirendi pontban ismételten a HTE 2024-es minikonferenciáinak tervezése folyt, akárcsak januárban. A harmadik napirendi pontban már a májusi Közgyűlés programját készítette elő az Elnökség. A negyedik napirendi pont az Alapszabály módosítására vonatkozó előterjesztést ismertetett a külkapcsolatokért felelős elnökségi tag. Az ötödik és hatodik napirendi pontban az operatív igazgató számolt be a HTE pénzügyi státuszáról és a 2023-as év előzetes eredményeiről. A következő napirendi pontban a szakmai közösségekért felelős elnökségi tag ismertette a 2024-es HTE szakmai közösségi pályázat végső tervezetét. Ugyancsak ő adott tájékoztatót a szakkollégiumok témájában. A kilencedik, tizedik és tizenegyedik napirendi pontban a tagságfejlesztésért felelős elnökségi tag három résztéma állásáról számolt be. Elsőként a tagság igényeit felmérő online kérdőív, másodikként az intézményi fókuszok, harmadikként pedig a kétszintű tagság kialakítása volt a három napirendi témakör. A tizenkettedik pontban a Tudományos bizottság elnöke ismertette a HTE új honlapjára vonatkozó projekt ütemtervét. A tizenharmadik napirendi pont a már beérkezett díjjavaslatokról illetve a kezelésükről szólt. Végezetül az Egyebek napirendi pontban a HTE titkárság megüresedő pozíciójának a betöltésével foglalkozott.

185 éve született Almon Brown Strowger, az automata telefonközpont feltalálója

2024-02-10 23:33
185-eve-szuletett-almon-brown-strowger-az-automata-telefonkozpont-feltalaloja
A telefónia hőskorában még a legtöbb találmány olyan emberek nevéhez fűződött, akik teljesen más foglalkozást űztek eredetileg. Volt köztük siketeket oktató tanár, zenetanár, festőművész és még sorolhatnánk. Most egy olyan feltaláló születésnapja érkezett el, aki temetkezési vállalkozó volt és egy, a vállalkozását ért sérelem megoldására találta fel az automata telefonközpontot. talán maga sem hitte, hogy ezzel a találmánnyal egy új korszakot teremt meg. A 185 évvel ezelőtt született Almon Brown Strowger sajátos módon megszületett találmánya mellett a fordulatos életét is bemutatja röviden megemlékezésében a 75 éves HTE.

PLATINAKORBA ÉRT A MINDIG MEGÚJULÓ SZAKMAI SZERVEZET, 75 éves a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület

2024-01-29 11:43
platinakorba-ert-a-mindig-megujulo-szakmai-szervezet
A szakmai alapon működő független szervezetet 1949. január 29-én jegyezték be, így immáron 75 éve látja el az infokommunikációs ágazat (ICT; távközlés, informatika, média) egészének objektív képviseletét, a technológiai fejlődés befogadásának és kibontakozásának elősegítését. Hosszú fennállásának titka a folyamatos megújulásra való képesség: korszerű tudományos és szakmai közterek megteremtésével bővíti az érdeklődők ismeretkörét, tagjai kollektív tudását felhasználva pedig hazai és Európai Uniós tervezeteket véleményez, illetve összefoglaló szakjelentéseket készít, és igényekre szabott oktatásokat, előadásokat tart. Az ICT szakma kiemelt alkotóit különböző pályázatok útján értékeli, de javaslatot tesz állami kitüntetésekre is.

HTE Diplomaterv és Szakdolgozat Pályázat 2024

2024-01-17 14:36
hte-diplomaterv-es-szakdolgozat-palyazat-2024
A HTE az innováció ösztönzése és fontosságának tudatosítása érdekében idén is meghirdeti a diplomaterv és szakdolgozat pályázatát. Beadási határidő: 2024. július 30.

Március 15-ig lehet kérelmezni jubileumi oklevelek iránti igényt

2024-01-15 13:39
Kérelemre a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar díszoklevelet adományoz volt hallgatóinak.

A 2023. december 7-én tartott Elnökségi ülés témái

2024-01-08 11:28
A 2023-as év utolsó Elnökségi ülésére december 7-én került sor, ez alkalommal is tizenhárom napirendi pont szerepelt a meghívóban. Az első napirendi pontban az Infocommunications Journal főszerkesztője tartotta meg szokásos éves beszámolóját. A második napirendi pontban a HTE Infokom 2023 konferencia értékelését és a szükséges utómunkákat ismertette a főtitkár. A harmadik napirendi pontban a HTE kollektív tagjaival kapcsolatos tevékenységekkel foglalkozott az Elnökség. A negyedik napirendi pontban a szakmai közösségekért felelős elnökségi tag értékelte a közösségek 2023. évi tevékenységét és tovább folyt a szakmai közösségeket támogató pályázat átalakításának a vitája. Az ötödik napirendi ponthoz a Tudományos Bizottság elnöke terjesztette be a HTE Diplomaterv és Szakdolgozat pályázattal kapcsolatos pályázati elképzeléseit. A következő napirendi pontban az operatív igazgató tartotta meg a pénzügyi beszámolóját a 2023-as év várható eredményéről, majd hetedik napirendi pontként a 2024-es költségvetésről. Mivel a fenti napirendi pontok megtárgyalásával az idő jelentősen előrehaladt, így a főtitkár azt a döntést hozta, hogy a további napirendi pontokat – amik a stratégiai feladatokkal voltak kapcsolatosak – elnapolja. Az Egyebek napirendi pontban még röviden foglalkozott az Elnökség a 2024-es Elnökségi ülésrend tervezetével, melybe az elnapolt stratégiai napirendi pontok amúgy is megtárgyalásra kerülnek. A főtitkár az ülésrendhez kapcsolódó módosító javaslatokat a januári Elnökségi ülésig várja, amikor véglegesítve lesz az ülésrend.

A 2024. január 11-én tartott Elnökségi ülés témái

2024-02-15 10:32
A 2024-es év nyitó Elnökségi ülésére január 11-én került sor és tizenkét napirendi pont sorakozott a meghívóban. Az első napirendi pontban az Infokommunikációs Szakértő Bizottság elnöke számolt be a 2023-ban végzett munkáról és a 2024-es tervekről. A második napirendi pontban a HTE 2024-es minikonferenciáinak a témáit tervezte meg az Elnökség. A harmadik napirendi pontban a HTE 2024-es Elnökségi ülésrendjét fogadta el a testület. A negyedik napirendi pontban az operatív igazgató a HTE befektetéséiről és pénzügyi státuszáról adott nyitóképet. A következő két napirendi pontban ugyancsak ő számolt be a 2023. évi mérleg előzetes adatairól, illetve a 2024-es költségvetésről. A hetedik napirendi pontban a tagságfejlesztésért felelős elnökségi tag a kétszintű tagság koncepcióját mutatta be. A nyolcadik pontban a Gazdasági Bizottság elnöke a nemzetközi pályázati lehetőségeket ismertette. A kilencedik napirendi pontban a kormányzati egyeztetések és a szakmai fórumok voltak az előterjesztés témái. A tizedik pontban a szakmai szervezetek és az Elnökség együttműködését vitatta meg az Elnökség. A tizenegyedik pontban a szakmai közösségekért felelős elnökségi tag a 2024-es HTE szakmai közösségi pályázat kiírását mutatta be. Végezetül az Egyebek napirendi pontban a HTE 75 éves évfordulójával kapcsolatos programot véglegesítette az ülés.

A HTE Titkársága új munkatársat keres!

2024-01-29 13:59
a-hte-titkarsaga-uj-munkatarsat-keres-
A HTEnet Innovációs Nonprofit Kft. vezetői asszisztens pozícióra keres új munkatársat. A jelentkezéseket február 15. csütörtök 12 óráig várjuk az info@hte.hu címre.

290 éve született Kempelen Farkas, az első kezdetleges beszédszintetizátor megalkotója

2024-01-22 23:33
290-eve-szuletett-kempelen-farkas-az-elso-kezdetleges-beszedszintetizator-megalkotoja
Egy megemlékezés erejéig visszamegyünk a XVIII. századba, amikor persze még nem beszélhettünk elektronikus eszközökről és mégis egy olyan polihisztor születésnapját ünnepelhetjük, akit a beszédhang-keltés úttörőjének neveznek. Kempelen Farkasról van szó, akit ugyan leginkább az embert rejtő sakkozógép megalkotójaként ismernek a legtöbben, de számos találmánya volt, ami ennél sokkal komolyabb értéket képviselt. Az ő életét és sokoldalú munkásságát mutatja most be az idén 75 éves HTE Kempelen sokkal patinásabb születésnapi évfordulója okán.

Szakmai közösségek pályázat 2024

2024-01-16 11:45
A HTE Elnöksége az Alapszabályban meghatározott célok megvalósítása érdekében ösztönözni kívánja az Egyesület keretei közt működő szakmai közösségek munkáját. A 2024. évben a szakmai közösségek munkájának támogatási keretösszegére nettó 1.500.000 Ft került jóváhagyásra az elnökség által. Határidő: 2024. február 15.

Magyar Informatika Napja - MIN2024

2024-01-09 13:02
magyar-informatika-napja-min2024
65 éve, 1959. január 21-én jelentették be a sajtóban az első magyar elektronikus - a Neumann-elvek alapján működő - számítógépet, a szobányi méretű M-3-at. Ezt tekintjük a magyar számítástudomány megszületésének; a bölcső, melyből felnőtt a hazánkban ma erős informatikai tudomány és vállalkozási paletta.

A 2023. október 5-én tartott Elnökségi ülés témái

2024-01-08 11:27
Az október 5-i Elnökségi ülés meghívója tizenhárom napirendi pontot tartalmazott, ami meglehetősen rövid előterjesztéseket és gyors döntéseket igényelt. AZ első napirendi pontban a főtitkár foglalta össze a szeptemberi stratégiai elvonulás főbb eredményeit. A második napirendi pontban a Tudományos Bizottság elnöke ismertette a HTE Diplomaterv és Szakdolgozat pályázat végeredményét. A következő napirendi pont a Fekete László-díj pályázat helyzetét mutatta be. A negyedik napirendi pontban a HTE Infokom 2023 konferencia helyzetéről tartott beszámolót a főtitkár. Az ötödik napirendi pontban az Ellenőrző Bizottság, a Felügyelő Bizottság és a főtitkár közötti egyeztetés eredményét mutatta be a főtitkár. A hatodik napirendi pontban az operatív igazgató tartott beszámolót a HTE pénzügyi helyzetéről. A következő napirendi pontban a szakmai közösségek munkáját értékelte a felelős elnökségi tag. A nyolcadik napirendi pontban a Gábor Dénes-díjra való felterjesztés technikai kérdéseit rendezte az Elnökség. A kilencedik napirendi pontban az állami díjakra történő felterjesztésre adott javaslatot a díjbizottság tagja. A tizedik pontban a Szenátus ülés előkészítésével foglalkozott az Elnökség. A következő pont a HTE Alapszabály módosításával kapcsolatos munkák megkezdéséről szólt. A tizenkettedik napirendi pontban a HTE 75 éves évfordulójának az előkészítése folytatódott. A tizenharmadik napirendi pont a novemberi stratégiai elvonulás sarokpontjait jelölte ki.

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács