Hírek

CSNDSP18 konferencia Budapesten

2018-02-05 10:33
csndsp18-konferencia-budapesten
2018 júliusában Budapest ad otthont a 11th International Symposium on Communication Systems, Networks, and Digital Signal Processing konferenciának.

A 2017. december 14-én tartott Elnökségi ülés témái

2018-02-02 10:13
A december 14-i elnökségi ülésen az első napirendi pontban a HTE képzési portfólió megvalósíthatósági tanulmányát mutatták be a szerzők az elnökségnek. A második napirendi pontban a HTE 2018-as költségvetéséről tartottak egyeztetést. A harmadik napirendben a 2018-as munkarend kialakítása volt a fő téma. Az elnökségi ülés a három napirendi ponttal befejezte a munkáját, s ez után került sor a HTE Diplomaterv és szakdolgozat pályázat díjátadására, majd az elnökség a díjazottakkal közösen egy ismerkedő beszélgetés mellett búcsúzott a 2017-es esztendőtől.

45 éves az első mikroprocesszoros személyi számítógép

2018-01-15 12:25
45-eves-az-elso-mikroprocesszoros-szemelyi-szamitogep
1973. január 15-én készült el az első mikroprocesszoros személyi számítógép, a Micral N prototípus példánya. Talán meglepő, de ez a gép nem amerikai, hanem francia volt. A gépet 8500 francia frankért (kb. 1750 $) árusították, de mint személyi számítógép, nagy üzleti sikert nem ért el. Most a prototípus elkészültének az évfordulóját ünnepelve a következőkben megismerhetjük a Micral létrejöttének a történetét.

A 2017. november 2-án tartott Elnökségi ülés témái

2018-01-11 15:06
A november 2-i elnökségi ülésen az első napirendi pontban a HTE MediaNet 2017 konferenciát értékelte az elnökség. A második napirendi pontban a tagságfejlesztésre vonatkozó munkaterv volt a vita tárgya. A harmadik napirendi pont a szakmai közösségekre vonatkozó munkatervről szólt. Ugyancsak a szakmai közösségekkel foglalkozott a következő napirendi pont, ebben a 2018-as pályázati kiírás elfogadása szerepelt. Az ötödik napirendi pontban a november 23-i Szenátus ülés véglegesítése történt meg. A következő pontban az SDL 2017 konferenciáról hangzott el összefoglaló beszámoló. Végezetül az Egyebek napirendi pontban a fogalomtár munkáiról, a HTE újabb díjazottjairól, az 5G koalícióban folyó HTE munkáról és az ISZB megújításának a helyzetéről hangzottak el rövid információk.

35 évvel ezelőtt tért át az ARPANET a TCP/IP protokollra

2018-01-03 17:25
35-evvel-ezelott-tert-at-az-arpanet-a-tcp-ip-protokollra
1983. január elseje volt a „Flag Day", azaz az a dátum, amikor az internet elődjét jelentő ARPANET hálózat minden elemének át kellett térnie a korábbi NCP-ről a hosszú idő alatt kifejlesztett TCP/IP protokollra. Ennek a történelmi eseménynek a 35-ik évfordulóját ünnepeljük most, 2018 első napjaiban.

Boldog Karácsonyt és BÚÉK!

2017-12-26 10:32
boldog-karacsonyt-es-buek-
Boldog Karácsonyt és eredményes Új Évet Kíván a HTE Titkársága!

A 2018. január 11-én tartott Elnökségi ülés témái

2018-02-05 10:09
A január 11-i évindító elnökségi ülésen az első napirendi pontban a HTE éves munkatervének a véglegesítését ejtette meg az elnökség. Ehhez kapcsolódóan a második napirendi pontban az ülések időpontját rögzítették. A harmadik napirendi pont az Infokommunikációs Fogalomtár munkáinak az állását mutatta be. A következő napirendi pontban a HTE külügyeiről hallgatott meg előterjesztést az elnökség. Az ötödik napirendi pontban a HTE 2017. évi pénzügyi eredményeiről kaptak előzetes képet az ülés résztvevői. A hatodik pont az ISZB esedékes személyi megújításáról szólt. Végezetül az Egyebek napirendi pontban a HTE vezetése és Deutsch Tamás, a DJP miniszterelnöki biztosa közötti találkozóról hangzott el beszámoló.

40 éves a taliándörögdi űrtávközlési állomás

2018-01-19 09:38
40-eves-a-taliandorogdi-urtavkozlesi-allomas
A Taliándörögdön megépült hazai űrtávközlési földi állomást 40 éve, 1978. január 20-án avatták fel. Az eredetileg Interszputnyik űrtávközlési állomás adott később otthont az Intelsat hazai földi állomásának is, hogy aztán 2005-ben a csökkenő forgalom következtében beszüntesse a működését. A következőkben a negyven évvel ezelőtti avatás évfordulóját ünnepeljük.

Megjelent a HTE Diplomaterv és Szakdolgozat Pályázat 2018

2018-01-12 10:37
A HTE az innováció ösztönzése és fontosságának tudatosítása érdekében idén is meghirdeti a diplomaterv és szakdolgozat pályázatát. Beadási határidő: 2018. július 1.

A HTE Díjbizottsága vezetőjének felhívása kitüntetési javaslatok megtételére

2018-01-10 13:58
Egyesületi díjakra való felterjesztések valamint a 2018. évi Gábor Dénes-díjra való előkészületek meghirdetése. Puskás Tivadar díj, Puskás Tivadar díj nemzetközi tagozat, Pollák-Virág díj, Egyesületi arany és ezüst jelvény. Határidő: február 20.

Nagy Péter IEEE szintű nemzetközi megbízást kapott

2017-12-28 13:59
nagy-peter-ieee-szintu-nemzetkozi-megbizast-kapott
Nagy Pétert, az IEEE alelnöke Martin Bastiaans kinevezte 2 évre az IEEE Conferences Committee szavazati jogú tagjának.

Technikatörténeti évfordulók

------------------------------------------------------------

Tagdíjfizetés részletei

------------------------------------------------------------


------------------------------------------------------------

Hírek RSS

Kiemelkedő támogatást nyújtó kollektív tagjaink