Vissza

Megalakult a Mesterséges Intelligencia Koalíció

Megalakult a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció) Balatonfüreden. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta, a koalíció magalapításában ölt testet Magyarország válasza a mesterséges intelligencia generálta kihívásokra, platformot teremtve az ezen területen dolgozó szervezetek együttműködéséhez. A HTE is az alapítók között van.


A háromnapos Infotér konferencia keddi, nulladik napján a Digitális jólét program (djp) szakmai vezetője, Gál András Levente elmondta, hogy a mintegy 70 magyar és nemzetközi céget, egyetemet, tudományos műhelyt, szakmai- és közigazgatási szervezetet magába foglaló tömörülés célja, hogy Magyarország Európa élvonalába kerüljön, fontos tagjává válva a nemzetközi mesterséges intelligencia közösségnek.

Az MI Koalíció alapítóinak szándéka, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányát és kereteit. A koalíció részt vesz Magyarország MI stratégiájának kialakításában, illetve az MI elterjedésével összefüggő társadalmi és gazdasági hatások elemzésében - fejtette ki a szakmai vezető. Hozzátette: a koalíció működését, melyhez további 20 szervezet jelezte csatlakozási szándékát, a Digitális jólét program biztosítja.

 

további információ: http://www.kormany.hu/hu/innovacios-es-technologiai-miniszterium/hirek/megalakult-a-mesterseges-intelligencia-koalicio

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

HTE Szenátus ülés 2018.11.22. 16:00 - 2018.11.22. 17:30

Kiemelkedő támogatást nyújtó kollektív tagjaink