Köszönetnyilvánítás Ez úton szeretném megköszönni, és hálámat kifejezni mindazon kollégának és ismerősnek, aki férjem, Stefler Sándor elvesztése okozta fájdalmamban osztozott velem a temetésén való részvétellel vagy vigasztaló, őszinte szeretetről tanúskodó levéllel! Veszteségem elviseléséhez sok erőt ad a tudat, hogy sokan szerették és tisztelték Őt! Hálával és köszönettel: Stefler Sándorné

Életének 80. évében, 2016. július 9-én elhunyt Stefler Sándor a HTE szakosztályvezetője, a HTE Puskás Tivadar díjasa.

Szomorú szívvel veszünk búcsút kiváló kollégánktól, a mindenki által tisztelt és szeretett embertől. Nyugodjék békében.

Stefler Sándor 1937 március 16.-án született Kaposváron. Felsőfokú tanulmányait a BME Villamosmérnöki Kar Gyengeáramú Szakán végezte, 1960-ban szerzett diplomát..

Első munkahelye az Elektromechanikai Vállalat volt (1965-74), ahol televíziós és URH mérőműszerek fejlesztésével foglalkozott, eleinte mint fejlesztőmérnök, később mint laborvezető. Ily módon részt vett az első magyarországi TV-adók építési munkáiban. 1966-ban belépett a Híradástechnikai Tudományos Egyesületbe, ahol megkezdte szakírói tevékenységét is, amiért hamarosan Pollák-Virág díjat kapott.

Az EMV-nek a BHG-ba történő beolvasztásakor átment a Posta Kísérleti Intézetbe (PKI), ahol nyugdíjazásáig dolgozott (1974-2000). Itt mérésautomatizálással, mikrohullámú rendszerekkel, majd kábeltévével foglalkozott. Ez utóbbi területen hamarosan projektvezető lett, és mint ilyen feladata volt a magyarországi KTV rendszerek kutatása, szabványosítása, stb. A HTE-ben is folytatta a munkát, és különböző tisztségeket is betöltött (pl. Műszaki Tudományos Bizottság titkára, majd a Vételtechnikai Szakosztály vezetőségi tagja, később mint a KTV szakosztály elnöke. (ezen pozícióját haláláig betöltötte) A PKI-beli munkája kapcsán több nemzetközi szervezetben is részt vett így pl. a COST-ban, a CENELEC-ben, ETSI-ben, stb.) ahol előadásokat is tartott, és aktívan dolgozott a KTV szabványosítás sokoldalú feladataival. Mindezek elismeréseképpen sok kitüntetésben volt része. Nyelvismeretének köszönhetően tolmácsolási és szakfordítói tevékenységet is ellátott.

2000-ben nyugdíjba vonult a PKI-ból, de szakmai tevékenységét tovább folytatta az Antenna Hungáriánál, ahol a hazai digitális televíziózás bevezetésének munkálataiban vett részt. Tanulmányai, publikációi mellett a HTE-ben tovább folytatta a közéleti tevékenységet is, amiért több kitüntetést kapott (Puskás Tivadar Díj, MTESZ-díj, Ezüstérem, Aranyérem),

2007-ben véglegesen is nyugdíjba ment, a HTE-ben azonban továbbra is folytatta a munkát, mint a Vételtechnikai- és Kábeltv Szakosztályok, valamint a Média Klub vezetőségi tagja.

Stefler Sándor a HTE komoly szaktekintélye volt, akinek a hozzáértése, emberi és közösségi magatartása példamutató volt. Nyugodjék békében!

 

Gyászbeszéd Stefler Sándor temetési szertartásának végén

elmondta dr. Darabos Zoltán
Budapest, 2016. július 25.

 

Tisztelt Gyászoló Család, Rokonok, Ismerősök, Barátok!

Sándor kedves egyesülete, a HTE-kollegák nevében szeretnék egy pár búcsúszót mondani.

Van egy bátyám, aki orvos. Betegei gyakran kérdezik tőle: Doktor úr, meghalok? Igen, meghal – mondja a beteg szemébe nézve, aki döbbenten veszi ezt tudomásul. Valamennyien meghalunk. Azt gondolja, hogy csak én fogok meghalni, maga pedig örökké él?

Nem élünk örökké.

Miért van az, hogy mégis csak barátaink temetésein gondolkodunk el erről a dologról, vajon jól kihasználjuk-e életünket, illetve példaszerű életét éljük-e Sándornak, akit mi Sanyiként emlegettünk.

80 évet élt. 80 év szép kor - szoktuk mondani. És ez a szép kor, 3-400 évvel ezelőtt akár három emberöltő is volt. Akkoriban csak a túlélésről szólt az élet, gyorsan peregtek az évek egymás után. Most megadatott az, – és Sándornak is megadatott – hogy alkotással, értelemmel töltse ki életét. Példaként áll előttünk.

Eltemetjük egy barátunkat, és emlékezzünk arra, hogy vajon a mi életünk is eszerint értelemmel meg lett-e töltve. A média ezekben a zivataros időkben híres emberekről emlékezik meg. Írókról, színészekről, neves emberekről hosszú nekrológokat írnak, megszakítják műsoraikat a televízió csatornák, külön programokat, külön emlékezéseket vetítenek. A média azonban nem létezne azon mérnökök nélkül, akik létrehozták a média eszközeit, és ilyen mérnökök sorába tartozott Sanyi barátunk is, aki több tízezer embernek legalább, de lehet, hogy még többnek is munkát adott azáltal, hogy ezeket az eszközöket létrehozta.

Ki emlékezik meg a mérnökökről? A mérnökök szerényen élnek, és szerényen halnak. Nincs is szükség talán ezekre az emlékezésekre. Ő is egy volt ezen mérnökök sorából. És ez a „volt" olyan furcsán cseng. Volt. A magyar létezésigék: van, volt, lesz. És én azt mondom: van. Sándor itt van velünk. Halljuk vicces hangját, halljuk azt a vidám életmódot, azt a hozzáállást az élethez, amiben mind a munkához, a munkahelyi problémákhoz, mind pedig akár betegségéhez is hozzáállt, és ez is példaértékű. De ugyanígy végezte munkáját az alkotóközösségben is, tanította a fiatalokat, és a HTE keretein belül, kedves egyesületében nyugdíjba vonulása után is aktív maradt. Utolsó hónapokban is még műszaki problémákkal állt elő, amiket közösen megbeszéltünk.

Aztán egyszer csak azt mondta: abbahagytam a gyógyszereimet, olyan jól érzem most már magam, talán most visszatérhetek az életbe. Talán ott adatott meg neki az a belenyugvás, hogy elfogadta a sorsát.

Tisztelt Egybegyűltek! Ha csak annyit fogadunk meg itt, egymás között, hogy élete példájából néhány részletet még hátralévő életünkben, amíg nekünk mondják azt, hogy „volt" megvalósítunk, már sokat tett, már nem élt hiába.

Köszönöm szépen az egybegyűltek együttérzését, és gyászát.