Vissza

Elhunyt Ökrös Tiborné

Fájdalommal tudatjuk, hogy Ökrös Tiborné, Magdika életének 83. évében türelemmel viselt hosszas betegség után 2017. január 27-én elhunyt. Nyugodjék békében!


Magdi a BME Villamosmérnöki karán szerzett diplomát, majd kilenc éven keresztül a Budapesti Rádiótechnikai Gyárban dolgozott, ahol gyártási tapasztalatot szerzett a rádiótelefon készülékek terén. Ennek révén került kapcsolatba a Posta Kísérleti Intézettel, ahol további 34 évet töltött el a mobil rendszerek kutatása és fejlesztése terén. Több évtizedes iskolateremtő kutató-fejlesztő munkássága alatt, jó szakmai közösséget teremtve dolgozott együtt kollégáival.

Számtalan előadással, OMFB és HTE munkával segítette a mobil szolgáltatás bevezetését. Az NMT 450 rendszer kiépítése után aktív szerepet vállalt a GSM rendszer kidolgozásában, de foglalkozott a DECT és RLL rendszerek hazai bevezetésével is. Tapasztalatait, ismereteit ez után a TETRA rendszer bevezetésének szentelte. A HTE-n belül is a mobil rendszerek terén tevékenykedett, komoly szerepe volt a HTE TETRA szakosztály sikeres működésében, melynek haláláig tagja maradt. Munkáját a nemzetközi szervezetekben (GSM MoU, ETSI), később a TETRA Fórum Hungary egyesületben is elmélyülten végezte, számos nemzetközi rendezvénynek is előadója volt.

Az HTE 2008-ban a Puskás Tivadar díj odaítélésével ismerte el Ökrös Tibornénak a mobil rendszerek érdekében folytatott munkáját.

Kedves Magdi! Nyugodjon békében!

Jamrik Péter

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Kvantum elmélkedés-Számítástechnikai Szakosztály 2024.03.28. 14:00 - 2024.03.28. 15:30
Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.04.03. 9:00 - 2024.04.03. 10:00
26. Projektmenedzsment Fórum 2024.04.11. 9:00 - 2024.04.11. 17:00
HTE Közgyűlés 2024.05.30. 14:00 - 2024.05.30. 18:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács