Vissza

Akusztikai tagozat alakul a Magyar Mérnöki Kamarában

A 28/2015. (IX. 02.) MMK Elnökségi határozata szerint az MMK Elnöksége létrehozza a Magyar Mérnöki Kamarában az Akusztikai Tagozatot, melynek megszervezésével járó feladatok elvégzésére Borsiné Arató Évát kéri fel.


Az akusztika több tudományt és szakterületet érintő interdiszciplináris tudományág, ezért az akusztikus szakemberek eddig az MMK különböző tagozatain belül végezték tevékenységüket.

Az Akusztikai Tagozat létrehozásának a célja, hogy ennek a szerteágazó tudománynak a szakterületeit egy tagozaton belül művelhessék a szakemberek. Ki kell azonban hangsúlyozni, hogy az akusztikusok továbbra is tevékenykedhetnek más tagozatok égisze alatt is.

A tagozat megalakulásával az akusztika különböző szakterületeit tömöríti, így például csak a legfontosabbakat kiemelve: épületakusztika, teremakusztika, zaj- és rezgéscsökkentés, gépészeti akusztika, elektorakusztika, de minden akusztikai témakört ide lehet sorolni. A Tagozat megalakulásával elősegíti a területen dolgozók szakmai továbbképzéséhez szükséges tananyag kidolgozását, javaslatot tesz és biztosítja a továbbképzéshez szükséges szakember gárdát.

A tagozat létrehozásával támogatja a Magyar Mérnöki Kamara által megfogalmazott hivatást, miszerint: „Küldetésünknek tekintjük a jogosultsággal rendelkező mérnökeink szakmai színvonalának növelését, a Magyar Mérnöki Kamara és a tagság közötti gyors információáramlást, a szakmaiságot és a szakmai érdekérvényesítést."

A Magyar Mérnöki Kamara Akusztikai Tagozatának alakuló taggyűlésére 2015. november 6-án (pénteken) 15.00 órai kezdettel kerül sor a Magyar Mérnöki Kamara (1094 Budapest, Angyal utca 1-3.) I. emeleti tárgyalójában.

Napirendi pontok:

  1. Az MMK Akusztikai Tagozat megalakításának indokoltsága –A Taggyűlés tisztségviselőinek (levezető elnök, jegyzőkönyvezető és hitelesítő, szavazatszámlálók) megválasztása, a napirend elfogadása Az Akusztikai Tagozat szakterületének megállapítása
  2. A Tagozat ügyrendjének elfogadása

A tisztségviselők megválasztása

  1. A Tagozat tisztségviselő-jelöltjeinek bemutatkozása A Tagozat tisztségviselőinek (elnök, elnökség) megválasztása
  2. Elnöki köszöntő, munkaterv ismertetése és elfogadása
  3. Egyebek


Borsiné Arató Éva sk.
a Tagozat megalakításával megbízott személy

 

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.04.03. 9:00 - 2024.04.03. 10:00
26. Projektmenedzsment Fórum 2024.04.11. 9:00 - 2024.04.11. 17:00
HTE Közgyűlés 2024.05.30. 14:00 - 2024.05.30. 18:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács