Vissza

A 2017. május 9-én tartott Elnökségi ülés témái

A május 9-i elnökségi ülés az első napirendi pontban Prónay Gábor beszámolóját hallgatta meg a jubileumi 20. Projektmenedzsment Fórumról. A következő napirendben a HTE MediaNet 2017 konferencia előkészítésével foglalkozott. A harmadik napirendi pontban a Közgyűlés dokumentumainak a részleteit vitatta meg az Elnökség. A negyedik napirendi pontban a Díjbizottság elnöke az állami díjra történő felterjesztések kiválasztási szempontjait fogalmazta meg.


Az első napirendi pontban Prónay Gábor, a Projektmenedzsment Fórum szervező bizottságának az elnöke szóban is ismertette az írásos előterjesztésének legfontosabb üzeneteit. Az 1998-ban létrejött PM Fórum konferenciasorozat nagyban segítette a projektmenedzsment terén a tapasztalatszerzést és a kapcsolatépítést a hazai projektmenedzserek számára. Az elmúlt 20 évben közel 250 intézmény, vállalat 400 szakembere mintegy ötszáz előadást tartott a konferenciasorozat keretei között. Az idei jubileumi konferencián 19 előadás hangzott el, az év projektmenedzsere díjat Pugner Tamás nyerte el. Prónay elmondta, hogy a visszajelzések szerint a résztvevők idén is jónak tartották az előadásokat, melyek mellett egy rövid jubileumi videofilmet is megtekintettek a meghatározó menedzserek visszatekintésével. Okleveleket is adtak át a konferencia sikerét több éven keresztül is támogató személyeknek. A következő 21. Projektmenedzsment Fórumra 2018. április 5-én kerül sor.

Az optimista hangvételű beszámoló után az Elnökség a következő nagyrendezvény, a HTE MediaNet 2017 szervezési kérdéseivel foglalkozott. Az előkészületek állását – Szűcs Miklós távolléte miatt – Nagy Péter operatív igazgató ismertette. Elmondta, hogy négy fő területre fókuszált a legutóbbi ülésén a Programbizottság: a lebonyolítás hátterére, a személyi összetételre és a feladatok delegálására, a programstruktúrára és a rövid távú teendők áttekintésére. A konferencia honlapjának a tervezése befejeződött, így az már elindítható. Minden szekcióvezető megkezdte a saját szekciójának a szervezését. A programstruktúra hasonló lesz a két évvel ezelőttihez, ebben nincs nagy játéktér. Első nap a nyitóelőadás után a szokásos kerekasztal-beszélgetés következik, délutántól pedig párhuzamos szekciók lesznek. A második napon a szabályozási szekcióval indul a program, utána még egy szekció lesz és az ebéddel zárul a program. A rövid távú teendők között a szekciók címének a meghatározása, a kulcselőadók véglegesítése, a fővédnök felkérése és a kiállítók illetve támogatók megkeresése a legfőbb feladat.

A harmadik napirendi pontban Bartolits István főtitkár a tisztújító Közgyűlés előkészítését tekintette át és számba vette a szükséges dokumentumok rendelkezésre állását. Az Elnökség rögzítette az ezzel kapcsolatos részleteket és a főtitkári beszámolóban kötelezően beépítendő elemeket. Ugyancsak kitért a főtitkár a szakmai előadással kapcsolatos utolsó simításokra is.

A negyedik napirendi pontban Bartolits István, a Díjbizottság elnöke tájékoztatást adott arról, hogy az elmúlt időszakban a HTE több tagját is sikeresen jelölte állami díjakra, de ahhoz, hogy ez a sikersorozat fenntartható legyen, szisztematikusan fel kell térképezni, kik azok a tagjaink, akiket a továbbiakban hasonló díjakra fel tudunk terjeszteni. Az Elnökség támogatta azt a gondolatot, hogy készüljön összeállítás a kétszeres HTE Puskás Tivadar díjasainkról, ez lehet egyfajta – persze nem kizárólagos – kiválasztási kritérium. Célszerű utána egy rövid listát készíteni és felkészülni az erre felkerült kiváló szakembereink életrajzának az aktuális szinten tartására, mert néhány esetben csak igen rövid idő áll rendelkezésre a javaslatok elkészítésére.

Az ülés zárásaként az Elnökség gratulált két díjazott elnökségi tagnak: a más irányú elfoglaltságai miatt jelen nem lévő Imre Sándornak az Akadémiai díjhoz, illetve Gyenes Péternek a PM Fórum támogatása okán megkapott okleveléhez. Végezetül a leköszönő főtitkár megköszönte a teljes Elnökség illetve korábban a Választmány támogatását az elmúlt kétszer három éves főtitkári időszaka alatt.


Bartolits István
főtitkár

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Kvantum elmélkedés-Számítástechnikai Szakosztály 2024.03.28. 14:00 - 2024.03.28. 15:30
Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.04.03. 9:00 - 2024.04.03. 10:00
26. Projektmenedzsment Fórum 2024.04.11. 9:00 - 2024.04.11. 17:00
HTE Közgyűlés 2024.05.30. 14:00 - 2024.05.30. 18:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács