Vissza

A 2017. február 14-én tartott Elnökségi ülés témái

A HTE kommunikációs tevékenysége volt a téma a februári ülés első napirendi pontjában. A második napirendi pontban Szűcs Miklós a HTE MediaNet 2017 konferencia programjának az alakulását mutatta be. A harmadik napirendi pontban a 2017-es költségvetést vizsgálta felül az Elnökség. A pénzügyeket folytatva, a negyedik napirendi pontban Nagy Péter a HTE 2016-os előzetes pénzügyi eredményét ismertette. A következő napirendi pontban a HTE szakmai közősségek számára kiírt 2016-os pályázatának az értékelése és a 2017-es pályázat eredményének az eldöntése volt a vita tárgya Putz József felvezetésében. A hatodik napirendi pontban további címzetes szenátori megbízásokról gondolkodott a vezetés, míg a hetedik napirendi pontban a 2017. évi nagyrendezvények voltak a középpontban. A nyolcadik napirendi pontban a HTE átmenetileg szabad pénzeszközeinek a befektetéséről döntött az Elnökség az operatív igazgató előterjesztése alapján.


Az első napirendi pontban Mihály Anita és Cs. Kiss Zsuzska adott tájékoztatást a HTE kommunikációs tevékenységéről. Mihály Anita előadása elsősorban a HTEch Járás videóhíradóját mutatta be, mely 5-6 perces blokkokban a a világ aktuális IT híreit foglalja össze a fiatalok számára élvezhető formában. Ehhez Spielmann Zoltánt választották ki az előzetes castingon, aki karakterében a leginkább tudott azonosulni a feladattal. A beszámoló időpontjáig már hét rész készült el. Az első négy rész még marketing támogatással készült, majd az ötödik résztől kezdve már elhagyták a marketing támogatást, mert beindultak a megtekintések, közel ezer fős látogatottságot is lehetett mérni. Mihály Anita beszámolt a jövőre vonatkozó fejlesztési tervekről is, melyben a termékbemutatók mellett már hírek, HTE rendezvények, kísérő műsorok, játékvideók és nyereményjátékok is helyet kapnak. Előterjesztésében felhívta a figyelmet arra, hogy a HTE-nek érdemes olyan rendezvényekben is gondolkodnia, mely kimondottan a fiatal réteget célozza meg.

A második napirendi pontban a HTE MediaNet 2017 konferencia szervezéséről tartott beszámolót Szűcs Miklós, a Programbizottság elnöke és Nagy Péter operatív igazgató. A konferencia időpontja október 5-6 vagy október 12-13 lesz, ez az őszi rendezvények dátumának az ismeretében illetve a helyszín kiválasztása után dől el. A helyszínek közül az egerszalóki Hotel Salaris vagy a balatonfüredi Hotel Flamingó látszik befutónak, hamarosan ezt is véglegesítik.

Szűcs Miklós elmondta, hogy a program tekintetében már több egyeztetés megtörtént, a kezdeti változat elkészült. Idén is lesz felsővezetői kerekasztal, de terveznek virtuális valóság blokkot is. Ugyancsak újdonság lesz a sportközvetítésekhez kapcsolódó médiatechnológiai blokk is, ehhez a nyári vizes világbajnokság ad apropót. Az online streaming téma, a szabályozási blokk és az MTVA jövője is szerepelni fog a tervek szerint a konferencia programjában. A vitában felmerült még az 5G hálózatok és a szélessávú hálózatok kiépítésének a médiatechnológiai vetülete is. A program kialakítása tovább folyik, de már az előadók felkérése is folyamatban van.

A harmadik napirendi pontban a HTE vezetése a 2017-es költségvetés felülvizsgálatával foglalkozott a decemberi Elnökségi ülés döntése alapján. Az év eddigi erőfeszítései ellenére sem látszik reálisnak a 2017-es terv eredményének a pozitívra hozatala, de ez hat nyereséges esztendő után önmagában nem baj. Ugyanakkor törekedni kell az év folyamán a nullszaldó elérésére, valamint a 2018-as év bevételi lehetőségeinek a felkutatására.

A negyedik napirendi pontban az operatív igazgató megerősítette, hogy a 2016-os esztendőt a HTE és a HTEnet együttesen pozitív eredménnyel fogja zárni, bár néhány tétel lezárása még nem történt meg, így pontos mérleg még nem áll rendelkezésre. Nyereség főként a HTEnet-ben fog keletkezni, Nagy Péter javasolta, hogy célszerű lenne likvid tőkét hagyni a kft-ben a mozgástere növelése érdekében. Ezzel az Elnökség egyetértett, mert ez lehet a pénzügyi dinamizálás záloga.

A következő napirendi pontban Putz József, a szakmai közösségekért felelős elnökségi tag terjesztette elő a szakmai közösségeknek kiírt 2016-os pályázat értékelését és a 2017-es pályázat döntési javaslatát. A 2016-os pályázati összegeket a szakosztályok nyomtatott kiadványok készítésére illetve a rendezvények lebonyolítására használták fel. A 2017-es pályázatra a rendelkezésre álló összegnél magasabb igény érkezett be, de ezek egy részét ki lehet venni a pályázati körből és más forrásból finanszírozni. Az így módosított igények alapján az Elnökség megvitatta az előterjesztést és a működési támogatásokat helyezve előtérbe arányosan csökkentve elfogadta a pályázat végeredményét, egyben felkérte az operatív igazgatót a nyertes szakosztályok illetve területi csoportok értesítésére.

A hatodik napirendi pontban a főtitkár a címzetes szenátorok kinevezésére vonatkozóan elmondta, hogy 2017-ben eddig három személy kapott ilyen felkérést, további javaslata idén nincsen. Mivel az Elnökség sem élt újabb megvitatandó javaslattal, így további címzetes szenátori címet nem ad ki idén a HTE.

A hetedik napirendi pontban Simon Csaba távollétében Nagy Péter ismertette az írásban megküldött előterjesztést. 2017-ben a 20. Projektmenedzsment Fórum, az ONDM 2017 konferencia, a HTE MediaNet 2017 konferencia és az SDL 2017 konferencia kerül megszervezésre, ebből a második és a negyedik rendezvény nemzetközi lesz, de nem fog komoly pénzügyi eredményt hozni a HTE-nek, nullszaldó körül várhatóak. A 2018-as évben a SIGCOMM 2018, a HTE Infokom 2018 és a CIoT 2018 látszik már biztosan.

Az utolsó napirendi pontban Nagy Péter tett javaslatot a HTE átmenetileg szabad pénzeszközeinek a befektetésére. A kamatok most igen alacsonyak, ebből tehát nagy bevételre nem lehet számítani, de mivel a kicsit is becsülni kell és a Kamatozó Kincstárjegyekkel biztonságos és most már likvid módon lehet ezeket a pénzeszközöket kamatoztatni, így érdemes ezeket a pénzeszközöket a felhasználásukig befektetni. Az Elnökség megállapította, hogy a javaslat a HTE befektetési stratégiájával összhangban van, így egyhangúan megszavazta az előterjesztést.

Bartolits István
főtitkár

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.04.03. 9:00 - 2024.04.03. 10:00
26. Projektmenedzsment Fórum 2024.04.11. 9:00 - 2024.04.11. 17:00
HTE Közgyűlés 2024.05.30. 14:00 - 2024.05.30. 18:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács