Vissza

A 2017. április 11-én tartott Elnökségi ülés témái

Az április 11-i elnökségi ülés a HTE MediaNet 2017 konferencia előkészítésével foglalkozott az első napirendi pontban. A második pontban Sallai Gyula számolt be a Jelölő Bizottság munkájának a végeredményéről. A Közgyűlés előkészítésével foglalkozott a harmadik napirendi pont. A negyedik napirendi pontban a Díjbizottság elnöke ismertette a bizottság döntését. A következő napirendi pontban az elnökség a tiszteletbeli szenátorok kinevezéséről döntött. A hatodik napirendi pontban Magyar Gábor adott áttekintést az infokommunikációs fogalomtár második fázisának a munkálatairól. A hetedik napirendi pontban Putz József a szakmai közösségek értékelését végezte el. Végezetül az egyebek napirendi pontban Oláh István számolt be a Ptk. változásainak a HTE-re gyakorolt hatásáról, valamint Nagy Péter jelentette be egy H2020 pályázat beadását.


Az első napirendi pontban – Szűcs Miklós távolléte miatt – Nagy Péter operatív igazgató ismertette a HTE MediaNet 2017 előkészületeinek az állását. Elmondta, hogy a konferencia helyszíne és időpontja már végleges, Egerszalókon a Hotel Saliris ad majd otthont a rendezvénynek október 5-6. között. A Szervező Bizottság már dolgozik a program kialakításán, a kezdő blokk plenáris előadásai után idén is három párhuzamos szekcióban gondolkodnak. A HTE Diplomaterv és Szakdolgozat pályázat első helyezettjei a plenáris szekció végén kapják meg az elnyert díjat. Dolgoznak azon is, hogy több kiállító legyen, mint két éve. A cél az, hogy idén legalább 200 résztvevője legyen a rendezvénynek, de a helyszín akár 300 fő jelentkezése esetén is rendelkezik elegendő kapacitással.

A második napirendi pontban a Jelölő Bizottság elnöke, Sallai Gyula számolt be a bizottság munkájának a végeredményéről. A Jelölő Bizottság széles körben mérte fel a tagság javaslatait és minden posztra talált megfelelő jelöltet, akik vállalják a jelölést. A lista kiegyensúlyozott lett, mind a tizenöt fő kapcsolatban áll az infokommunikációval, de vannak köztük jogász és közgazdász jelöltek is, ami a megváltozott körülmények miatt igen fontos. Az is lényeges, hogy a jelöltek fele az ipart képviseli, nincs túldimenzionálva az akadémiai szféra. A jelöltek bemutatkozó levele felkerült a HTE honlapjára is. Az elnök és a főtitkár megköszönte a Jelölő Bizottság alapos, minden szempontra kiterjedő munkáját.

A harmadik napirendi pontban Bartolits István főtitkár a tisztújító Közgyűlés előkészítő dokumentumait tekintette át Nagy Péter operatív igazgató segítségével. Az Ellenőrző Bizottság és a Felügyelő Bizottság beszámolója a napirendben a főtitkári beszámoló napirendi pontjához került, ennek megfelelően az elnökség módosította a Közgyűlés napirendjét. Az ülés alatt megérkezett a szakmai előadásra vonatkozó pozitív válasz az előadótól, így a Közgyűlés programja teljes egészében meghirdethetővé vált.

A Díjbizottság előterjesztése volt a téma a következő napirendi pontban. A beérkezett díjazási javaslatok alapján döntött a Díjbizottság a Puskás Tivadar díjakról, az arany és ezüst jelvényekről, valamint a folyóiratok főszerkesztői és vendégszerkesztői javaslata alapján a Pollák-Virág díjakról. Ugyancsak döntés született a HTE-ben hosszú évtizedeken át munkát végzett és nemrégiben elhunyt három tagunk esetében a posztumusz oklevelek odaítéléséről. Az elnökség a kitüntetési javaslatokat elfogadta, a posztumusz oklevelek hozzátartozóknak történő átadására pedig inkább valamelyik szakosztályi ülést látta meghittebbnek, mint a Közgyűlés díjátadóját. Az oklevelet természetesen a HTE elnöke vagy főtitkára fogja átadni a megszervezett alkalommal.

Az ötödik napirendi pontban a HTE főtitkára a tiszteletbeli szenátorok személyére tett javaslatot, melyet az elnökség elfogadott, így három tagunk részesül a Közgyűlésen a cím adományozásában.

A HTE elnöke adott tájékoztatást az infokommunikációs fogalomtár második fázisának az előkészítéséről a hatodik napirendi pontban. Az első fázisban elkészült 200 fogalom már erős mintaként szolgál, ez egyrészt segíti a további munkát, másrészt lehetőséget ad arra, hogy az ágazati szereplők között is keressen a HTE támogatókat. Az első fázisban az NMHH együttműködése nagyban segített a projekt elindításában, de a második fázisban – ahol négyszer annyi fogalom kidolgozása a feladat – már további támogatók bevonása is szükségesnek látszik. Ez egyben növelné a kezdeményezés elfogadottságát is a szakmán belül.

A HTE kiemelten fontos területét, a szakmai közösségek munkáját értékelte Putz József a hetedik napirendi pontban. A legtöbb szakmai közösségnél idén aktuális a tisztújítás, melyet az Alapszabály szerint három évenként meg kell tenni. Ezek állásáról, valamint az egyes szakosztályok, területi és intézményi csoportok aktivitásáról festett részletes képet. Az összefoglalóból jól látszott, hogy a szakmai közösségek aktivitása továbbra is eltérő és még mindig van a HTE-nek néhány erősen passzív szakmai közössége, miközben több szakosztály nagyon jó színvonalon, tudatosan működik. Az elnökség a tájékoztatást elfogadta.

Két tájékoztatás hangzott el az Egyebek napirendi pontban. Oláh István, az Ellenőrző Bizottság tagja elmondta, hogy megvizsgálták a Ptk. változásait, s megállapították, hogy azok nem érintik a HTE-t, mert a külföldi szervezetektől (IEEE) érkező tételek messze alatta maradnak a 7,2 millió Ft-os határnak. Nagy Péter arról tájékoztatta az elnökséget, hogy egy H2020 pályázatot készülnek beadni, aminek az elnyerhető összege ugyan nem jelentős, de ezen keresztül tudna a HTE gyakorlatot szerezni az EU-s projektekbe való bekapcsolódásban. Sallai Gyula ezt kiegészítette azzal, hogy az EU-ban a jövő generációs internettel kapcsolatban is gondolkodnak azon, hogy 2020 után mely részeire fordítsanak támogatási pénzeket. Erre is érdemes lesz a HTE-nak figyelnie.

Bartolits István
főtitkár

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Kvantum elmélkedés-Számítástechnikai Szakosztály 2024.03.28. 14:00 - 2024.03.28. 15:30
Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.04.03. 9:00 - 2024.04.03. 10:00
26. Projektmenedzsment Fórum 2024.04.11. 9:00 - 2024.04.11. 17:00
HTE Közgyűlés 2024.05.30. 14:00 - 2024.05.30. 18:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács