Vissza

A 2015. július 1-jén tartott Elnökségi ülés témái

A júliusi elnökségi ülés megkezdése előtt a HTE Elnöksége átadta azoknak a díjazottaknak a díjait, akik nem tudtak a májusi Közgyűlésen jelen lenni. Az első napirendi pont az Infocommunications Journal főszerkesztői pozíciójának az utánpótlásával foglalkozott. A második napirendi pont a HTEnet Innovációs Nonprofit Kft. létrehozatalának a lépéseit vitatta meg. A harmadik napirendi pontban az ISZB megújítása került ismét az Elnökség elé, majd a negyedik napirendi pontban az IEEE PIMRC konferencia témája volt a vita tárgya. Végezetül az utolsó, egyebekről szóló napirendben az Elnökség a GINOP 3.4.1. pályázat tervezetének a véleményezésére vonatkozóan hozott gyors és hatékony döntéseket.


Az Elnökségi ülés egy kis ünnepséggel kezdődött, Magyar Gábor, a HTE elnöke átadta a díjakat azoknak a kitüntetett tagjainknak, akik a májusi Közgyűlésen nem tudtak jelen lenni. Az Elnökség tagjai gratuláltak a díjazottaknak, majd megkezdték az ülés napirend szerinti munkáját.

Az első napirendi pontban Imre Sándor, a tudományos területért felelős elnökségi tag számolt be arról a munkáról, amit az Infocommunications Journal főszerkesztői pozíciójának az utódlása érdekében végzett. Ezt a folyamatot azért indította el az Elnökség, mert célszerű lenne, ha az elmúlt években kiváló munkát végző főszerkesztő, Szabó Csaba Attila úgy tudná átadni a folyóirat főszerkesztői pozícióját, hogy egy ideig párhuzamosan készítenék a folyóiratot. Imre Sándor elmondta, hogy tudományos munkája, nemzetközi beágyazottsága és a HTE-ben végzett tevékenysége alapján Vida Rolland a feladatra leginkább alkalmas személy. Vida Rolland jelezte, hogy vállalja a nagy kihívást jelentő feladatot, s ősztől kezdve már Szabó Csabával közösen dolgoznak az Infocommunications Journal szerkesztésén. Az Elnökség egyetértett a személyi javaslattal, s egyben döntött arról, hogy Vida Rollandot főszerkesztő-helyettesi címmel ruházza fel az átfedéses időszakra. A vitában ismételten felmerült a folyóirat open access jellegűvé történő átalakítása, de ez már inkább az új főszerkesztő feladata lehet a folyóirat jövőjének az alakítása során.

A második napirendi pontban Nagy Péter operatív igazgató adott tájékoztatást arról, hogy a májusi Közgyűlés döntésének megfelelően előkészítésre kerültek a HTEnet Innovációs Nonprofit Kft. alapító dokumentumai a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságához történő benyújtásához. Amennyiben a bejegyzés még idén megtörténik, akkor érdemes a Kft-nek már idén működési eredményeket felmutatnia, mert sok esetben megkövetelik a 3 éves működést, s akkor ezt a státuszt már 2018-ra teljesíteni tudná a társaság.

A harmadik napirendi pontban Magyar Gábor számolt be az ISZB elnökének a megbízatásával kapcsolatos tárgyalásokról. A Jereb Lászlóval folytatott tárgyalások eredményre vezettek, szeptembertől vállalni tudja az ISZB elnöki tevékenységet, amennyiben az Elnökség őt kéri fel erre a tisztre. A HTE elnöke július 3-án találkozik legközelebb Jereb Lászlóval. A főtitkár a személyi kérdés tárgyában – a távollévőket is bevonva – elektronikus szavazást rendelt el, s ennek eredményétől függően a HTE elnöke már fel is tudja kérni július 3-án Jereb Lászlót az ISZB elnöki pozícióra.

A negyedik napirendi pontban az előző elnökségi ülés döntésének megfelelően az IEEE PIMRC 2018-as budapesti megszervezésének a megpályázása ügyében kellett volna döntenie a vezetésnek, azonban Nagy Péter jelezte, hogy időközben a helyzet megváltozott. Az előkészítés során világossá vált, hogy a 2018-as pályázat elnyerésében nem nyújt érdemi segítséget az idei hongkongi konferenciára való kiutazás, így erről nem kell döntést hozni. Ugyancsak nem szükséges a konferencia költségvetéséről sem szavazni, mert ez csak később lesz aktuális. A rendezvény egyébként 500 ezer USD volumenű, tehát nem kis esemény megpályázásáról van szó.

Az egyebek napirendi pontban egyetlen, de igen gyorsan megoldandó témát vetett fel a főtitkár. A GINOP 3.1.4.-2015 pályázat tervezete társadalmi egyeztetésre került, az NFM ezt július elsején meg is küldte a társadalmi és szakmai érdekképviseletek számára, így a HTE-nek is. Mivel az elnökségből többen is jelezték, hogy érdemes lenne a HTE-nek szélesebb körben merítenie a szakvélemény elkészítéséhez, így – az idő sürgetése miatt – az elnökség az ülésen megkezdte az operatív szervező munkát. Döntés született arról, hogy a szakosztályok kapják meg a tervezetet, hiszen több szakosztály is mélyen érintett a Szupergyors Internet Projekt témájában. Rövid vita után arról is döntött az elnökség, hogy a HTE tegye ki a honlapjára a véleményezendő pályázati anyagot és kérje fel a teljes tagságot a szakmai vélemények megfogalmazására. Az ülésen ad hoc bizottság is alakult a vélemények egybedolgozására Horváth Pál, Kis Gergely és Bartolits István személyében és arról is döntés született, hogy a HTE elnöke, aki végső formába hozza a véleményt több HTE szenior szakértőt is felkér az összeállított véleménycsomag ellenőrző felülvizsgálatára. Mivel a vélemény leadási határideje július 12-e, vasárnap éjfél, így az ad hoc bizottság vállalta a hétvégi folyamatos levelezést is a végső vélemény határidőre történő összeállítása érdekében. Az elnökség egyben reményét fejezte ki, hogy az előkészített véleményezési folyamat eredménye tevőlegesen segíteni fogja az NFM munkáját a pályázat végső változatának a kialakításában.

Bartolits István
főtitkár

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Naplózástól az Avatarokig - Adat és M.I. 2024.04.25. 15:00 - 2024.04.25. 18:00
EIVOK-47 2024.05.02. 8:00 - 2024.05.02. 15:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács