Vissza

A 2015. április elsején tartott Elnökségi ülés témái

Az áprilisi elnökségi ülés az első napirendi pontban az ISZB elnökének, dr. Baksa Saroltának a beszámolóját hallgatta meg. A második napirendi pontban az ISZB megújítását tárgyalta meg az üles. A harmadik napirendben a Közgyűlés előkészítésével, napirendjével, mig a negyedik napirendi pontban a Közgyűlés szakmai előadásának a javaslataival foglalkozott az elnökség. Következőként a HTE MediaNet 2015 előkészítése volt a téma. A hatodik napirendi pontban a Díjbizottság előterjesztéséről döntött a vezetés. A hetedik napirend a HTE Nonprofit kft. előkészítése volt.


Az ISZB elnöke, dr. Baksa Sarolta tartotta meg a két éves ciklus zárásaként az elmúlt évi munkáról az összefoglaló beszámolóját. Ebben kiemelte, hogy továbbra sincs arról visszajelzés, hogy az elkészített vélemények, javaslatok bármilyen komolyabb elemzés háttéranyagát képezték volna.  Számos jogszabályt és dokumentumot véleményezett az ISZB, tehát a munka eredményes volt, de a visszajelzések hiányában nehéz megítélni a tényleges hatékonyságát. A vitában elhangzott javaslatként, hogy a konkrét szakvélemények ugyan nem kerülhetnek ki a HTE honlapra, de az ISZB anyagokból érdemes lenne összefoglalókat kitenni, hogy nyilvánossá váljon az ISZB tevékenysége.

A második napirendi pont az ISZB személyi összetételével foglalkozott. Mivel a jelenlegi elnök nem vállalja tovább az ISZB vezetését, így egyezteni kell az elnök személyére vonatkozóan is, de a tagok megbízatása is hamarosan lejár, itt is célszerű részleges megújítást végezni. A személyi javaslatokat a három tagú ad-hoc bizottság már értékelte és a következő cél az elnökjelöltek kiválasztása, majd felkérése lesz. Az elnökség egyetértett abban, hogy inkább egy hónappal elhalasztja az ISZB megújítását, mint hogy megalapozatlan döntéseket hozzon a kérdésben.

A harmadik napirend a Közgyűlés előkészítésével foglalkozott. Az elnökség jóváhagyta a napirendet és megtárgyalta az egyes pontokat. A közgyűlés szokásos napirendje mellett új pontként jelenik meg a HTE Nonprofit kft. kérdése, melyet a törvényes működés miatt létre kell hoznia a HTE-nek. Erről a közgyűlésnek kell szavaznia. A következő napirend ugyancsak a közgyűléssel volt kapcsolatos. Az idei szakmai előadást a Balabit fogja tartani, Oláh István már felvette a kapcsolatot a vezetőjükkel, Scheider Balázzsal.

Örömteli hírekről számolt be Nagy Péter az ötödik napirendi pontban a HTE MediaNet 2015 szervezésével kapcsolatban. A programbizottság elnöke Szűcs Miklós (AH) lett, aki most nem tudott jelen lenni az ülésen. A szervezés jól halad, több új szekció is körvonalazódik. Idén is lesz kormányzati kerekasztal, lesznek párhuzamos szekciók és plenáris előadások egyaránt. A jó szervezésnek köszönhetően már most meg tudjuk kezdeni a rendezvény meghirdetését. A következő feladat a fővédnökök felkérése lesz, közben a programbizottság tovább dolgozik a részleteken.

A hatodik napirendi pontban a Díjbizottság elnöke ismertette a bizottság döntését a felterjesztett díjakkal kapcsolatban. Javaslatot is terjesztett elő a HTE támogatóinak az elismerésére új díj formájában, mert vannak olyan segítőink, akik nem HTE tagok, de aktívan részt vesznek a munkánk támogatásában. Ugyancsak javaslatot terjesztett elő az "Életmű díj" eseti adományozására. Ezzel nem a díjak számát akarja a HTE növelni, hanem illeszteni kívánja a díjak jellegét a mostani életünkhöz. Az előterjesztéseket az elnökség egyhangúan elfogadta.

A HTE Nonprofit kft. előkészítése volt a témája a hetedik napirendi pontnak, a szenátus ülésén megfogalmazott kérésének megfelelően az alapító okirat tervezetet az elnökség megküldi a szenátus tagjainak. A témában jelenleg jogi egyeztétesek folynak.

A nyolcadik napirendi pontban a főtitkár számolt be a szenátus ülésen elhangzottakról, ahol a HTE Nonprofit kft. mellett a HTE SZMSZ-hez is érkeztek módosító javaslatok. Ezek beépítése folyamatban van.

A kövekezö napirendben Kissné Akli Mária főtitkárhelyettes a májusi elnöségi ülés napirendi pontjait ismertette, jelezve az előterjesztőknek a várható feladatokat.

Az egyebekről szóló napirendi pontban Magyar Gábor elnök mondta el, hogy az NFM megkereste a HTE-t, hogy szakmai partnerként csatlakozzon a DNFP részeként megvalósuló Szupergyors Internet Projekt-hez. Kis Gergely egy új, adatbányászattal foglalkozó szakosztály létrehozását körvonalazta. Ugyancsak beszámolt az E-traffic pályázat eredményeiről, melyben a Corvinussal közösen a HTE is részt vett. Nagy Péter beszámolt a GOP 3.3.4 pályázat keretében néhány pályázó potenciális támogatásáról. A HTE ezekben a pályázatokban alvállalkozói szerepet vállal, ha a pályázatok pozitívan lesznek elbírálva.

Bartolits István
főtitkár

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.04.03. 9:00 - 2024.04.03. 10:00
26. Projektmenedzsment Fórum 2024.04.11. 9:00 - 2024.04.11. 17:00
HTE Közgyűlés 2024.05.30. 14:00 - 2024.05.30. 18:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács