Vissza

A 2014. június 4-én tartott Elnökségi ülés témái

Első Elnökségi ülését tartotta az újonnan megválasztott HTE vezetés. Az új civil törvény szerint a vezetést kötelezően Elnökségnek kell nevezni, így a korábbi Választmányi ülések nevüket tekintve megszűnnek, az új Alapszabály értelmében Elnökségi ülések lesznek. Az ülés első részében a két vezetés együttesen volt jelen, majd a második felében az Elnökség megkezdte munkáját. Értékelte a Taggyűlést, majd foglalkozott az új Alapszabály szerinti feladatkörök létrehozásával. A következő napirendben egy egész napos stratégiai megbeszélést készített elő, mely a következő három éves ciklus sarokpontjait lesz hivatott kitűzni. Az ötödik napirendi pontban a HTE Infokom 2014 konferencia előkészítése zajlott, végezetül a július 2-i Elnökségi ülés témáinak az ismertetésére került sor.


Az Elnökségi ülés első felére az előző Választmány tagjai is meghívást kaptak. Huszty Gábor, a HTE előző elnöke itt adta át a HTE díjakat azoknak a díjazott tagjainknak, akik a Taggyűlésre nem tudtak eljönni. Utána Magyar Gábor, a HTE jelenlegi elnöke köszönte meg azon választmányi tagok munkáját, akik nem tagjai a jelenlegi Elnökségnek.

Az ülés második felében az új Elnökség tagjai ismerkedtek meg egymással egy rövid bemutatkozó kör keretében. Ezek után Magyar Gábor röviden értékelte a Taggyűlést, s megállapította, hogy a szokásos információt kérő kérdéseken kívül nem merült fel olyan új feladat a Taggyűlésen, mellyel foglalkozni kellene. Az egyetlen megvizsgálandó kérdés arra irányult, feltétlenül ajánlott levélben kell-e kiküldeni a Taggyűlés küldöttei számára a meghívót.

A következő napirendi pontban a Főtitkár ismertette azokat az Elnökségi tagok munkájára vonatkozó pontokat az új Alapszabályból, melyek a Taggyűlés időpontjával egy időben léptek életbe. Több Elnökségi taghoz is olyan feladatokat rendel ugyanis az új Alapszabály, melyhez pár fős csapatot érdemes felkérni a következő ciklusra segítségként. A Főtitkár erre hívta fel a figyelmet.

A negyedik napirendi pontban annak az egész napos Elnökségi elvonulásnak az előkészítését beszélték át a résztvevők, melynek a szerepe a következő három éves ciklus fő irányainak a kijelölése lesz. Az intenzív tanácskozásra június végén fog sor kerülni és az itt meghatározott prioritások szerint fog az új vezetés tevékenykedni a következő időszakban. Az egész napos ülésen ezen kívül a célok eléréséhez szükséges munkamegosztás kialakítása is napirendre kerül.

Az ötödik napirendi pontban az Elnökség a HTE Infokom 2014 konferencia szervezési munkáinak az állásáról hallgatott meg beszámolót Imre Sándortól, a Szervező Bizottság vezetőjétől. Imre elmondta, hogy a programbizottság számára az ütemterv össze van állítva, sok szekcióban már az elnökök, előadók is megvannak. A következőkben a szponzorálás helyzetét és lehetőségeit vitatta meg a grémium.

Az utolsó napirendi pontban a Főtitkár-helyettes, Kissné Akli Mária ismertette a következő Elnökségi ülés napirendjét, felkérve az előterjesztőket, hogy időben készítsék el a szükséges előterjesztéseket.

Az egyebekről szóló napirendi pontban Nagy Péter ügyvezető adott tájékoztatást arról, hogy a megújult tisztségviselők listájának a leadásának a hatására a Fővárosi Törvényszék határozatban jelezte, hogy a HTE-nek az időközben megváltozott Polgári Törvénykönyv előírásait teljesítenie kell, erre 45 napos határidőt kapott a HTE. Elmondta, hogy már jogász vizsgálja annak a lehetőségét, hogy most csak a feltétlenül szükséges módosításokat kelljen megtennünk az alig egy hónapja életbe lépett új Alapszabályban. Sajnos azonban az valószínű, hogy az Alapszabályt ismételten módosítanunk kell az újabb törvényi módosítások miatt.     

Bartolits István
főtitkár

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.04.03. 9:00 - 2024.04.03. 10:00
26. Projektmenedzsment Fórum 2024.04.11. 9:00 - 2024.04.11. 17:00
HTE Közgyűlés 2024.05.30. 14:00 - 2024.05.30. 18:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács