Vissza

A 2014. július 2-án tartott Elnökségi ülés témái

Az Elnökségi ülés első napirendi pontja a bizottságok és munkacsoportok személyi összetételével foglalkozott. A második napirendi pontban két személyi javaslatot tárgyalt a címzetes szenátori cím elnyerésére. A harmadik napirendi pontban a HTE Infokom 2014 konferencia volt a központi téma, majd a HTE költségvetés időarányos teljesítéséről következett egy beszámoló. Az ötödik pontban ismételten az Alapszabály módosítása került terítékre, utána pedig az előző hétvégén megtartott elvonulás eredményeit dolgozta fel az Elnökség. Végezetül a szeptemberi ülés témáit tekintette át a vezetés. Az egyebekről szóló záró napirendi pont a HÉT elnökével történő kapcsolatfelvétellel és a digitális rádiózással foglalkozó besztercebányai konferencia szervezéséről hangzott el tájékoztató.


Az első napirendi pontban a tudományos területért felelős Imre Sándor, a külső kapcsolatokért felelős Németh Monika, a gazdasági területért felelős Kis Gergely, a tagságfejlesztésért felelős Gyenes Péter és a díjbizottságért felelős Bartolits István számolt be az eddigi személyi egyeztetésekről. Az Elnökség további személyi javaslatokat tett annak érdekében, hogy szeptembertől teljes létszámban tudjanak működni a munkacsoportok.

A második napirendi pontban Bartolits István főtitkár két címzetes szenátori cím adományozására tett javaslatot. Az Elnökség mind Gerhátné Udvary Eszter, mind Vida Rolland esetében egyhangúan megszavazta a cím odaítélését, melyet az Alapszabály értelmében egy évre kapnak meg a jelöltek. Udvary Eszter esetében a HTE Diplomaterv és Szakdolgozat pályázat, Vida Rolland esetében pedig az IEEE kapcsolatok menedzselése a hozzárendelt feladat.

A harmadik napirendi pontban az októberi HTE Infokom 2014 konferencia szervezéséről számolt be Imre Sándor. Elmondta, hogy mind az előadók, mind a szponzorok szervezése folyamatban van, a konferencia programja is szépen körvonalazódik. Az Elnökség további javaslatokat tett a programmal kapcsolatban, melyet a Programbizottság fog beépíteni a továbbiakban. A Főtitkár kiemelte, hogy a két évvel ezelőtti konferencia összegyűjtött tapasztalatait is érdemes most elővenni és felhasználni a szervezéskor. Szóba került a sajtókampány is, Nagy Péter ügyvezető jelezte, hogy ez is előkészületben van, szakmai újságírókkal is lesz egyeztetés.

A negyedik napirendi pontban a HTE költségvetés időarányos teljesítése volt a téma. Az Ügyvezető beszámolója szerint minden területen teljesültek az időarányos tervek, bár enyhe csökkenés látszik a tendenciákban, de ez nem veszélyezteti a HTE pénzügyi stabilitását. Kis Gergely visszaigazolta, hogy a cashflow is rendben van, nem szükséges beavatkozni a pénzügyi tervekbe.

Az ötödik napirendi pontban – már sokadik alkalommal – ismét az Alapszabály módosítása került terítékre, most a Polgári törvénykönyv változása miatt kell ismételten hozzányúlni a HTE alapdokumentumához. A HTE hosszabbítási kérelmet nyújtott be az Alapszabály módosításához, de sajnos a Törvényszék válaszától függően lehet csak eldönteni, hogy mikorra kell rendkívüli taggyűlést összehívni a kérdésben. Az már látszik, hogy ez idén is elkerülhetetlen lesz.

A hatodik napirendi pontban Magyar Gábor elnök a június végén megtartott másfél napos elnökségi elvonulás eredményeit összegezte, melynek az írásos összefoglalója is elkészült. Ennek a vezérfonala mentén fog szeptembertől dolgozni az Elnökség, ezért felkérte az Elnökség tagjait ennek az összefoglalónak a kiegészítésére, hogy az abban foglaltak híven tükrözzék az ott megszületett elgondolásokat.

Az utolsó napirendi pontban Kissné Akli Mária főtitkár-helyettes ismertette a következő, szeptemberi Elnökségi ülés napirendjét, felkérve az előterjesztőket, hogy időben készítsék el a szükséges előterjesztéseket.

Az egyebekről szóló napirendi pontban Oláh István javasolta, hogy a HTE vezetése vegye fel a kapcsolatot a HÉT új elnökével, Kövesi Gabriellával a további együttműködés megvitatása érdekében. Nagy Péter ügyvezető pedig a Besztercebányán megtartott  egyeztető ülésről adott tájékoztatást. Az ülés témája egy, a visegrádi négyek által szervezendő nemzetközi konferencia előkészítése volt a digitális rádiózás témájában. Az ülésen kialakult a négy szekció témája, de az előadókról még nem volt egyeztetés.

Bartolits István
főtitkár

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács