Vissza

40 éves az Intel 8086

Kerek 40 éve, 1978. június 8-án jelentette be az Intel, hogy elkészült az első 16 bites processzora, az Intel 8086-os, mely aztán a nemrég 25 éves évfordulóját ünneplő Pentium processzor megjelenéséig az x86-os sorozat első elemét jelentette. Ennek a 40 éves évfordulónak a történetét elevenítjük fel a következőkben.


Az 1972-ben megjelent 8008-as mikroprocesszor, majd az 1974-ben piacra lépett 8080 sikere után az Intel nagy lépésre szánta el magát. 1975-ben megkezdték egy 32 bites mikroprocesszor tervezését, melynek az Intel 8800 nevet szánták. Ez komoly előrelépést jelentett volna, hiszen a 32 bites gépen már sokkal komolyabb rendszereket lehetett volna futtatni, azonban a tervezők kicsit elszámították magukat. 1976 elején kiderült, hogy a megtervezett processzor sebessége messze alulmaradna az elvárásoknak, újra kell gondolni a 32 bites gép alapjait. A piacon azonban már megindult a verseny, a Motorola 6800, a Microchip PIC 16X, a MOS Technology 6502 próbáltak egyre nagyobb piacot szerezni, a Motorola pedig már tervezte a 16 bites 6809-es processzorát. A legnagyobb fenyegetést pedig az Intelből kivált egyik tervezőcsoport Zilog Z80-asa jelentette, mely hamar előretört a népszerűségi listán.

Ebben a helyzetben nem lehetett megvárni, míg a 8800 újratervezése elkészül (végül 1981-ben tudott megjelenni a piacon iAPX 432 néven), mert az teljes bukáshoz vezetett volna. Szükség volt tehát egy hézagpótló termékre (az Intel maga nevezte így: stopgap measure, mert arra számítottak, hogy a 8800 elkészülte után már nem lesz rá szükség. Tévedtek.), de viszonylag gyorsan. Meglepő volt a tervezőmérnök kiválasztása, mert míg korábban a hardverrel foglalkozó mérnökök tették le az architektúra alapjait és a szoftvermérnök már kész tényekkel találta szemben magát, ez alkalommal ezt a feladatot a 8800 várható hibáit feltáró szoftvermérnök, Stephen P. Morse kapta meg.
Morse 1975 májusától volt az Intel mérnöke, s egy évre rá, 1976 májusában állt neki a kényes feladatnak. Fenekestől forgatta fel az addigi gondolkodást, mert eleve abból indult ki, mit kell majd tudnia az új architektúrának annak érdekében, hogy hatékonyan lehessen a programokat futtatni rajta.

Ennek eredményeképpen az utasításkészlet és a magas szintű architektúra született meg előbb, ez három hónap alatt készült el, s utána 4 hardvermérnök és 12 layout tervező dolgozott a keze alá annak érdekében, hogy a 8086 valóban azt tudja, amit Morse megálmodott. A projekt igen sikeres volt, az Intel 8086 alig több mint két év alatt készült el, ami az akkori viszonyok között kiemelkedően gyors átfutást jelentett.

Az elkészült termék mintegy 29 ezer tranzisztorból épült fel, az első változata 5 MHz-es órajellel működött és egyetlen, +5 Voltos tápfeszültséget igényelt, ami szintén előrelépés volt a 8080-hoz képest. A használt technológia a HMOS (high-speed metal-oxide semiconductor) volt, amit az Intel korábban a gyorsabb statikus RAM-okhoz fejlesztett ki. Az akkor használt technológia még 3µm-es volt, a szilíciumlapka 33 négyzetmilliméteres lett és a 8080-hoz hasonlóan 40 lábú DIL tokban helyezték el.

A rendszer 16 bites regisztereket és 16 bites külső adatbuszt használt, amivel 64 ezer ki- és bemeneti port kezelésére volt képes. A címzési rendszere ugyanakkor 20 bites volt, amivel 1 MB fizikai címtartományt tudott kezelni, ehhez Morse külön szegmensregisztert definiált, mely a 64 kB-os memóriaszegmensek közötti kiválasztást végezte.

A „hézagpótló” Intel 8086-ost 1978. június 8-án jelentette be a cég, de arra akkor még nem gondoltak, hogy ezzel az x86-os sorozat alapjait tették le. A 80186, majd a 80286 1982-ben, a 80386 1985-ben és a 80486 1989-ben jelent meg a piacon és egészen a nemrég 25-ik születésnapját megült Pentium processzorok megjelenéséig kitartott a hézagpótló termék utóélete.

A 40 éves évforduló tiszteletére 2018. június 8-án adja ki a Core i7-8086 CPU hatmagos processzorát limitált példányban.

 

dr. Bartolits István

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Kiemelkedő támogatást nyújtó kollektív tagjaink