Vissza

35 évvel ezelőtt tért át az ARPANET a TCP/IP protokollra

1983. január elseje volt a „Flag Day", azaz az a dátum, amikor az internet elődjét jelentő ARPANET hálózat minden elemének át kellett térnie a korábbi NCP-ről a hosszú idő alatt kifejlesztett TCP/IP protokollra. Ennek a történelmi eseménynek a 35-ik évfordulóját ünnepeljük most, 2018 első napjaiban.


Az ARPANET hálózat 1969-es elindulása után – amikor mindössze négy számítógép volt összekötve az USA-n belül – hamarosan megjelent az igény egy „host to host" protokoll létrehozására annak érdekében, hogy a négy nagygépre kapcsolódó terminálok hatékonyan tudjanak egymással adatforgalmat bonyolítani. Ennek a munkának az összefogó szakembere Steve Crocker volt, aki létrehozta a Network Working Group-ot, az Internet Engineering Task Force (IETF) elődjét és bevezette az RFC-k megjelentetését (Request for Comment – kéretik véleményezni, az internet szabványok egyeztetésre, elfogadásra köröztetett példánya, melyet a véleményezések beépítése után fogadnak el – vagy elvetnek).). Az elkészült protokoll az NCP (Network Control Program) nevet viselte és az RFC 33 és RFC 36 dokumentumok elfogadásával született meg 1970-en. Az ARPANET hálózat számítógépei 1971-ben már mind ezt a protokollt használták (ez akkor mindössze 15 nagygépet jelentett!).

Az NCP azonban az akkori hálózat követelményei szerint csak az IMP (Interface Message Processor) csomópontok közötti forgalom kezelésére volt képes, a hálózat növekedésével és a csomópontok által kezelt hostgépek számának a növekedésével azonban egyre inkább érezhető volt, hogy egy olyan protokollra lenne szükség, mely valóban kommunikációs protokollként működik és egy összetett címrendszert is képes kezelni. Az NCP erre csak részben volt képes.

Vinton G. Cerf és Robert F. Kahn – akiket ma már az internet atyjaiként ismerünk – már 1974-ben publikáltak egy cikket az IEEE Transaction of Communications 1974 májusi számában „A Protocol for Packet Network Intercommunication" címmel, mellyel letették a későbbi TCP/IP protokoll elvi alapjait. Ebben a cikkben még a TCP (Transmission Control Protocol) egyben tartalmazta a mai TCP és IP funkcióját, a szétválasztást csak később tették meg, de elveiben ez a cikk alapozta meg az internet máig is használt protokollját. Utána még hosszú munka kvetkezett, mígnem 1981 novemberében megjelent az RFC 801, melynek már „NCP/TCP transition plan" volt a címe és 1983. január elsejét jelölte meg, mint „Flag Day"-t, azaz ezen a napon tért át véglegesen a teljes hálózat a TCP/IP protokoll használatára. 1983-ra az összekapcsolt hálózatok száma már jelentősen megnőtt az 1971-es 15 géphez képest, de még abban reménykedtek az ARPANET üzemeltetői, hogy lehetséges szigorúan egy adott dátumhoz kötni a protokoll kiváltását. Ehhez viszont már 1982-ben minden gépben telepíteni kellett a megfelelő szoftver rendszert és előzetesen tesztelni az együttműködési formákat, hogy az 1983. január elsejei átállás problémamentes legyen. Az átállásra felkészített gépek már csak egy teljes újraindításra vártak 1983. január elsején, hogy aztán üzemeltetőik kitűzhessék magukra az „I survived the TCP transition. Jan. 1. 1983." feliratú piros kitűzőt.

Az átállás sikeres volt, ezzel született meg igazából a mai modern internet alapja, s ennek a két összetevőből álló protokollnak az IP részét igyekszik a világ már majdnem két évtizede átállítani a 4-es változatról a 6-os változatra (IPv4-ről az IPv6-ra), egyelőre mérsékelt sikerrel. Amit 1983-ban még meg lehetett tenni egy napon, ahhoz az internet mai elterjedtsége mellett úgy tűnik, két évtized sem elég…

 

dr. Bartolits István

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Kvantum elmélkedés-Számítástechnikai Szakosztály 2024.03.28. 14:00 - 2024.03.28. 15:30
Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.04.03. 9:00 - 2024.04.03. 10:00
26. Projektmenedzsment Fórum 2024.04.11. 9:00 - 2024.04.11. 17:00
HTE Közgyűlés 2024.05.30. 14:00 - 2024.05.30. 18:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács