Vissza

35 éve ment üzembe az első NMT rendszer

Nemrég ünnepeltük a 25. évfordulóját az első GSM szolgáltatás kereskedelmi megindulásának, s máris egy 35 éves évfordulóhoz érkeztünk. Az első NMT-450-es cellás mobil rádiótelefon rendszer 1981. szeptember elsején kezdte meg a működését. Mivel az NMT rövidítés a Nordic Mobile Telephone elnevezésből származik, joggal hihetnénk, hogy az első rendszer valamelyik skandináv országban kezdte meg működését, s a köztudatban is ez terjedt el. A valóságban azonban ez nem így van, sőt az első rendszer még csak nem is Európában, hanem Szaúd-Arábiában kezdett el üzemelni. Ez volt tehát az első működő NMT rendszer, mely egy hónappal megelőzte az európai bevezetést.


Maguk a fejlesztők sem erre készültek eredetileg, hiszen az volt az eredeti elképzelés, hogy az NMT rendszer Svédországban kezdi meg a működését és a Televerket lesz az első szolgáltató. De hogy került akkor a tipikusan európai rendszer Szaud-Arábiába? Ez a történet még 1977-ben kezdődött, amikor az Ericsson és a Philips közös konzorciuma elnyerte azt a szerződést, melynek keretében kiépíthették Szaúd-Arábia vezetékes telefonhálózatát. Ennek a nagyobb lélegzetű szerződésnek a kiegészítéseként kaptak egy további megrendelést három város mobil rendszerrel való ellátására is. A Philips akkor már a vége felé tartott egy fejlesztésnek, mely a célja egy, a 160 MHz-es sávban működő mobil rendszer kialakítása volt. Erre alapozva meg is kötötték a soron kívüli szerződést, azonban időközben kiderült, hogy a 160 MHz-es sáv Szaud-Arábiában nem használható, más célokra volt lefoglalva. A rendszer áthangolása komoly problémát jelentett volna mind a határidő, mind a pénzügyi feltételek szempontjából. Kapóra jött viszont, hogy az NMT 450-es rendszer specifikációja éppen elkészült és így logikusan adódott az  mentőötlet, hogy akkor a hozzáférhető 450 MHz-es sávot használja fel az Ericsson a szerződés kielégítésére. Így történhetett meg, hogy az NMT rendszeren nyújtott első kereskedelmi szolgáltatás végül is Európán kívül indult meg.

Az összesen 1200 előfizetőt kiszolgáló rendszer végül 1981. szeptember elsején kezdte meg működését Igaz, hogy egy hónappal később már Svédországban és Norvégiában is megindult az NMT-450 szolgáltatás, s utána valóban a skandináv országokban volt a legnagyobb az előfizetői létszám, a szaudi rendszer ezek mellett már eltörpült. Formálisan mégis ezt tekinthetjük az NMT 450 debütálásának.

dr. Bartolits István

 

Tagdíjfizetés részletei

--------------------------------------------------

Tagnyilvántartás - belépés

--------------------------------------------------

Technikatörténeti évfordulók

--------------------------------------------------

Legközelebbi események

Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.04.03. 9:00 - 2024.04.03. 10:00
26. Projektmenedzsment Fórum 2024.04.11. 9:00 - 2024.04.11. 17:00
HTE Közgyűlés 2024.05.30. 14:00 - 2024.05.30. 18:00

Kiemelkedő támogatóink

  


 
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács