Vissza

A 2018. március 8-án tartott Elnökségi ülés témái

A március 8-án tartott elnökségi ülésen a HTE Infokom 2018 konferencia előkészítése volt az első napirend. A második napirendi pontban a májusi Közgyűlés előterjesztésein dolgozott az elnökség a főtitkár vezetésével. A harmadik napirendi pontban a Híradástechnika folyóirat jövőjéről gondolkodtak a résztvevők. A következő napirend az oktatási portfolió kidolgozásával kapcsolatos előterjesztést vitatta meg. Ez után a HTE szakmai közösségeitől beérkezett díjjavaslatok ismertetését hallgatta meg az elnökség. Végezetül az Egyebek napirendi pontban a DNS workshop előkészítése és a Szenátus ülés programjának a pontosítása zárta az ülést.


Az első napirendi pontban Mester Máté ismertette röviden írásos előterjesztését a HTE Infokom 2018 konferencia előkészítéséről. Az időpont és a helyszín is véglegessé vált. Elkerülendő az őszi egyéb nagyrendezvényekkel való ütközést idén november 7-9. között kerül megrendezésre a konferencia Balatonalmádiban, ahol a Hunguest Hotel Bál Resort fog helyet adni a HTE kiemelkedő eseményének. Mester Máté új témákra tett javaslatokat, mert a konferencia értékét éppen a változatos szakmai tartalom jelenti a potenciális résztvevők számára. Megkezdődött a Programbizottság szervezése is, mely a korábbi gyakorlat szerint a leendő szekcióvezetőkre épül. Magyar Gábor, a HTE elnöke ismertette a részletlépéseket, egyben reményét fejezte ki, hogy a következő elnökségi ülésre már lesz felkért elnöke is a Programbizottságnak. Mester Máté jelezte, hogy ez a kérdés is napokon belül megoldódik, megvan a felkérendő személy és előzetesen vállalja is a megtisztelő feladatot. A továbbiakban a szervezési részleteket tekintette át az elnökség és további javaslatok hangzottak el a témaköröket illetően.

Az elnökség a napirendi pont végén egyhangúan megszavazta a Programbizottság elnökére tett javaslatot, mely a felkérés elfogadása után tekinthető véglegesnek. Egyben állást foglalt amellett, hogy a siker egyik tényezője, hogy júniusra közel végleges program álljon rendelkezésre.

A Közgyűlés előkészítésére vonatkozóan Bánkuti Erzsébet főtitkár tartott bevezető előterjesztést. A forgatókönyv az előző éveknek megfelelően lesz összeállítva, ehhez még javaslatot vár a bevezető előadás témájára és előadójának a személyére. Ugyancsak megoldandó a Közgyűlés helyszíne is, az időpontja viszont már eldőlt, ez május 16-a, szerda lesz. A részletes dokumentumokról a következő elnökségi ülés fog dönteni, mivel ezekhez a bemenő adatok még nem állnak rendelkezésre. Ekkor kell áttekinteni a 2017-es mérlegadatokat is.

A harmadik napirendi pontban Gerhátné Udvary Eszter, a tudományos bizottság elnöke számolt be a Híradástechnika folyóirat kiadási lehetőségeiről. A 2011-es döntés óta a folyóirat nem jelenik meg havonta, csak különszámokat jelentet meg anyagi okok miatt. A felélesztésére ugyan továbbra sincs anyagi fedezet, de az évfolyam-folytonosság és az ismeretterjesztés miatt a különszámokat továbbra is célszerű fenntartani. A továbbiakban az elnökség körüljárta a lehetőségeket a különszámok tartalmát illetően.

A negyedik napirendi pontban Mester Máté ismertette az oktatási portfolió helyzetét, melyet írásban előzetesen megküldött az elnökség tagjainak. A projekt ugyan némi csúszásban van az eredeti tervekhez képest, de halad. A legnagyobb nehézséget most a tananyagok megalkotása okozza, ehhez a munkához nem könnyű rátermett és mégis kellő szabadidővel rendelkező személyeket találni. Ehhez az elnökség segítségét kérte, többen jelezték is a segítő szándékukat. Azt is eldöntötte az elnökség, hogy a tanfolyamoknak a fő célja az lehetne, hogy a résztvevők megértsék a távközlés világát, tehát nem a lexikális képzés és a kemény vizsga a portfolió célja.

Az ötödik napirendi pontban Bánkuti Erzsébet főtitkár felkérésére Bartolits István adott összefoglaló áttekintést a szakmai közösségektől beérkezett díjjavaslatokról. A díjazások tekintetében a következő elnökségi ülésre terjeszti be a Díjbizottság a végső eredményt.

Az egyebek napirendi pontban Mester Máté tájékoztatta az elnökséget a DNS tréning szervezéséről, melyet a HTE az ICANN-nel (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers) kiberbiztonsági és bűnüldözésben résztvevő szakértők számára. Bánkuti Erzsébet az utolsó simításokat végezte el néhány mondatban a márciusi Szenátus ülés programjának a véglegesítése kapcsán.

 

Legközelebbi események

Kvantum elmélkedés-Számítástechnikai Szakosztály 2024.03.28. 14:00 - 2024.03.28. 15:30
Vezetőségi ülés - Vétel., Kábelt. szo, Médiaklub 2024.04.03. 9:00 - 2024.04.03. 10:00
26. Projektmenedzsment Fórum 2024.04.11. 9:00 - 2024.04.11. 17:00